Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Egyik terrorszervezet sem vállalta magára, de úgy véljük, egy palesztin frakció lehetett” – hangsúlyozta Ran Koháv katonai szóvivő.

Libanonból vasárnap éjjel rakétát lőttek Izraelre, a támadásra az izraeli hadsereg dél-libanoni célpontok elleni ágyútűzzel válaszolt hétfő hajnalban – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet. A libanoni rakéta Matzuba kibuc mellett, lakatlan területen ért földet Észak-Izraelben, a határ közelében.
Izrael több tucat ágyúlövedékkel felelt mintegy két óra elteltével, ezek károkat okoztak egy dél-libanoni infrastrukturális célpontban is. „Nem tudjuk bizonyosan, hogy ki lőtt, egyik terrorszervezet sem vállalta magára, de úgy véljük, hogy egy palesztin frakció lehetett, összefüggésben a jeruzsálemi Templom-hegyen, Ciszjordániában és talán a Gázai övezetben történtekkel” – hangsúlyozta a lapnak Ran Koháv katonai szóvivő. Az említett térségekben a napokban

összetűzések zajlottak le palesztinok és izraeliek között.
„Sokféle válaszadási lehetőségünk van, egy részük azonnali, amint láthattuk, és vannak továbbiak, részben titkosak is. Észak-Izraelben minden a megszokott módon folyik tovább” – emelte ki Koháv.
A katonai szóvivő reményét fejezte ki, hogy nem fogják megzavarni lövedékek az ezen a héten esedékes jóm hasoát, az izraeli holokauszt-emléknapot, valamint a jövő heti Emlékezés napját és Függetlenség napját, Izrael nemzeti ünnepeit.
„Célunk, hogy ezek a napok példás csendben teljenek” – mondta. „Nem érdekel minket, hogy kik állnak a színfalak mögött, ennek felderítése a katonai hírszerzés feladata. Szándékunkban áll megvédeni Izraelt mindenütt, függetlenül attól, hogy a Hamászról, az Iszlám Dzsihádról, lázadó harcosokról, a Hezbollahról vagy más frakciókról van szó. Minden forgatókönyvre felkészültünk” – hangsúlyozta a szóvivő.
Legutóbb 2021. augusztus 6-án lőttek Dél-Libanonból 19 rakétát Izraelre, a libanoni és szíriai határ közelében lévő Har Dov térségbe.
néhány pedig lakatlan területeken landolt közülük anélkül, hogy sebesülést vagy kárt okozott volna. Az izraeli hadsereg válaszul lövedékeket indított a rakéták kilövőhelyeire. Tavaly augusztus 4-én is kilőttek Izrael felé három rakétát Libanonból – közülük kettő izraeli, egy pedig libanoni területen ért földet. Az egyik Kirjat-Smóne térségében tüzet okozott.
Izrael és Libanon között mindeddig nem született békeszerződés, kapcsolatukat jelenleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a 2006-os, második libanoni háborút lezáró, 1701. számú határozata szabályozza, melynek keretében nemzetközi békefenntartó csapatok (UNIFIL) állomásoznak Dél-Libanonban, az izraeli határ túloldalán a fegyverszüneti egyezmény ellenőrzése érdekében.
(MTI)
(Nyitókép: Izraeli rendőrök a palesztin tüntetőkkel vívott összecsapás közben a jeruzsálemi Al-Aksza-mecsetnél 2022. április 22-én.MTI/AP/Mahmoud Illean)