Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Indiában tett látogatást az orosz külügyminiszter, aki méltatta Narendra Modi india miniszterelnököt, amiért India nem ítélte el az ukrajnai orosz inváziót.

A találkozón Lavrov kifejtette, hogy Moszkva és Delhi megtalálja a módját, hogy kijátsszák az általa „illegálisnak” nevezett nyugati szankciókat, és folytathassák a kereskedést – írta meg a Guardian értesüléseire hivatkozva a 24.hu. A portálon azt írják: Modi az elmúlt napokban kitért több, Delhibe érkező külügyminiszter elől,
India tartózkodott a Moszkvát bíráló ENSZ-határozatok megszavazásától, és csupán az erőszak megszüntetésére szólítottak fel. Az ázsiai ország ezzel együtt növelte olajvásárlásait Oroszországtól.

Lavrov úgy fogalmazott: „Napjainkban nyugati kollégáink minden jelentős nemzetközi kérdést az ukrajnai válságra szeretnének redukálni… Megértjük, hogy India a tények összességét figyelembe véve kezeli a helyzetet, nem pedig egyoldalúan. Csak azt tudom mondani, hogy tiszteletre méltó India kiegyensúlyozott állaspontja, amelyet nem befolyásol zsarolás vagy diktátumok.”
Lavrov azt is közölte, hogy Ukrajna egyre inkább érti, hogy a NATO-csatlakozása nem lehetséges. „A barátság a kulcsszó kapcsolataink történetének leírására, és kapcsolataink a múlt több nehéz időszakában nagyon tartósnak bizoyultak” – fogalmazott az orosz külügyminiszter.
Nyitókép: Facebook