Robert C. Castel reagált a londoni csúcstalálkozóra: Csak nehogy Trump azt higgye, háborúba akarják rántani az USA-t Oroszországgal!

Szerinte az Ukrajna háborúját támogató vezetők ténykedése szélsőséges esetben a NATO széteséséhez vezethet.

Putyin, a külügyminiszter helyettese valamint az elnöki szóvivő más-más területekről beszéltek.
Az orosz közlemények egymásnak ellentmondóak: Vlagyimir Putyin elnök Donyeck és Luhanszk megyék egész területéről beszélt hétfőn, amikor bejelentette, hogy elismeri a szakadár területek függetlenségét.
Az orosz külügyminiszter helyettese a sajtótájékoztatóján azt válaszolta, hogy csak azokat a határokat ismerik el, amelyeken belül a szakadárok „fennhatalmukat és joghatóságukat gyakorolják”. Magyarán, azt az ~1/3 részt, amit uralnak a szakadárok.
Viszont, Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője arról beszélt, hogy a teljes megyéken belül ismerték el a köztársaságokat, azaz az egész területet, aminek 2/3-át az ukránok és 1/3-át a szakadárok irányítják. Mindeközben pedig, az orosz parlament is jóváhagyta Putyin rendeletét, amelynek értelmében a területek biztonságát Oroszország legalább 10 évig szavatolja.
(BBC)
Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Mihail Tyerescsenko