Elutasította a bíróság Norvégiában Anders Behring Breivik neonáci tömeggyilkos feltételes szabadon bocsátási kérelmét tíz évvel azután, hogy a férfi hetvenhét embert ölt meg a skandináv országban.
Miután a pszichológiai állapota nem változott, súlyos a kockázata annak, hogy Breivik ismételten visszaesik, és olyan magatartást tanúsít, amely a július 22-i terrortámadások elkövetéséhez vezetett”
– áll a szabadon bocsátási kérelmet elutasító Telemark járási bíróság indoklásában.
Az ítélet szerint Breivik „szélsőséges erőszakot követett el politikai céljai elérése érdekében”, és a bíróságnak „nincs kétsége afelől, hogy (Breivik) ma is képes másokat veszélyeztető, újabb súlyos bűncselekményeket elkövetni”.
A muszlimellenes, neonáci Breivik soha nem mutatott megbánást, amióta 2011 júliusában a békeidők legsúlyosabb támadását követte el Norvégiában, így várható volt a bíróság döntése. Oslo kormányzati negyedében gépkocsiba rejtett pokolgéppel nyolc embert ölt meg, majd Utoya szigetén a baloldali Munkáspárt ifjúsági táborában hatvankilenc embert – többségükben fiatalokat – lőtt agyon.