Kreml: Megtartotta az orosz hadsereg a gyakorlatot, minden eszköz eltalálta a kijelölt célpontokat

2022. február 19. 15:17

Ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel végzett, szokásos éves gyakorlatot hajtott végre szombaton az orosz hadsereg.

2022. február 19. 15:17
null

Ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel végzett szokásos éves gyakorlatot hajtott végre szombaton az orosz hadsereg, valamennyi eszköz eltalálta a kijelölt célpontokat – közölte honlapján a Kreml.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője arról tájékoztatott, hogy a hadgyakorlatot, amelynek az indítására Vlagyimir Putyin adott utasítást, az orosz elnök mellett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő is a Kreml szituációs terméből követte figyelemmel.

Lukasenka pénteken érkezett Moszkvába, hogy orosz hivatali partnerével tárgyaljon.   

 A gyakorlaton Kinzsal és Cirkon nevű hiperszonikus rakétákat is indítottak. A hadászati gyakorlatot pénteken jelentette be az orosz védelmi minisztérium, amely közölte, hogy azon az orosz légi- és űrerő, a déli katonai körzet, a hadászati rakétaerő, az Északi Flotta és a Fekete-tengeri Flotta erői és eszközei vesznek részt. A tárca szerint a műveletet már korábban betervezték a hadvezetés és az irányítás szervei, a hadihajók és a stratégiai rakétahordozók legénysége harckészültségének, valamint a hadászati nukleáris és nem nukleáris erők fegyverzete megbízhatóságának tesztelése céljából.    

Arra a kérdésre, hogy a gyakorlatot nem kellett volna-e elhalasztani a nemzetközi feszültségre való tekintettel, Peszkov pénteken azt mondta, hogy jelenleg egy sor hadgyakorlat folyik, amelyek a szakértők és a külföldi országok számára „teljesen átláthatóak”, ezért szerinte senkinek sincs oka aggodalomra.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsuuuzsaaa
2022. február 19. 23:32
Én továbbra is azt gondolom, Putyin játszik az amerikai hírszerzéssel, mint macska a pamutgombolyaggal. Remélem ezt azért is, hogy ne legyen háború. Az amerikai riogatás az alja mindennek, annyira belehergelik magukat, az ukránokat ebbe, félő, tényleg kiprovokálják a háborút. Az ukránok évek óta szemétkednek mindenkivel. Régóta bábjai amerikának, Biden pedig családilag is nyakig benne van az ukrán belpolitikában.
Armageddon
2022. február 19. 17:08
Azért megnyugtató, hogy nem csak úgy össze vissza lődöznek a vakvilágba.
lbs0420
2022. február 19. 16:29
Azt nem értem, hogy ha az egész cikk arról szól, hogy hadászati rakétafegyverekkel tartottak éleslövészetet és rendszer ellenőrzést, akkor a bevezető kép miért egy tüzelő aknavetőt ábrázol? Az aknavető a gyalogsági alakulatok egyik tipikus fegyvere, az a feladata, mint a régi időkben a mozsár lövegeknek, azaz kis távolságra ún. felső szögcsoportban leadott tűzcsapás, amely már az eklső világháborúban is megjelent a lövészárok harcokban. A kezdősebessége alacsony. A cikkben hadászati és ezen belül hiperszonikus - tehát a szuperszonikus sebesség többszörösével repülő eszközökről van szó. Ezek a fegyverek több ezer km-es út megtétele után is igen pontosan csapódnak a célba, mivel precíziós a vezérlésük. A net tele van ezeknek a fegyvereknek a képeivel, igazán megkérdezhettek volna egy a haditechnikához átlagosan értőt, hogy válogasson egy közlésre alkalmasat.
MayorAnna
2022. február 19. 16:13
Drakula!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!