Kaczynski: Ha nem lesznek súlyos szankciók, úgy egy sokkal rosszabb világ köszönt be

2022. február 22. 16:11

A lengyel kormányfőhelyettes a fegyveres erők komoly fejlesztését szorgalmazta. 

2022. február 22. 16:11
null

Új biztonsági berendezkedésre van szükség Lengyelországban és a szövetséges struktúrák körében, ennek keretében meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban, miután az ukrajnai helyzetről egyeztetett az ország vezető politikusaival.

Meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát

Az államfői nemzetbiztonsági iroda (BBN) székhelyén az elnök, továbbá Mateusz Morawiecki kormányfő és Jaroslaw Kaczynski, a nemzetvédelmi és belbiztonsági ügyekért felelős kormányfőhelyettes részvételével megtartott tanácskozás után Duda úgy értékelte: különféle forgatókönyvek lehetségesek, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár területek függetlenségét, és a szeparatistákat ennek nyomán most szabályos orosz egységek erősítik meg.    

Duda kiemelte az Európai Unió és a NATO egységének, valamint komoly szankciók kivetésének a szükségességét.    

Hangsúlyozta továbbá: lengyelországi viszonylatban, valamint a szövetséges államok körében új biztonsági berendezkedést kell megvitatni. „Meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát, efelől a térségben senkinek sincs kétsége” – nyomatékosította.    

„Ukrajnát meg kell menteni”

Jaroslaw Kaczynski a lengyel fegyveres erők komoly fejlesztését, valamint a fegyveres erőkön alapuló valódi szövetségek építését nevezte szükségesnek. „Lengyelországnak biztonságot kell garantálni, Ukrajnát meg kell menteni” – jelentette ki.  Az első kivetendő szankciócsomag kapcsán hangsúlyozta: „erőteljesnek kell lennie, máskülönben alig várható, hogy Oroszország meghátrál”.

Úgy látta: a súlyos szankciók esetében sem várható gyors eredmény, tekintettel Oroszország nagyon jelentős eszköztartalékaira. Amennyiben azonban a Nyugat nem szánja el magát az ilyen lépésekre, „új, az utóbbi évtizedeknél sokkal rosszabb világ köszönt be” –  figyelmeztetett Kaczynski.   

(MTI)

Nyitókép: Jaap Arriens / NurPhoto / AFP 

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2022. február 23. 10:52
Súlyos szankciók! Például, mik lehetnének azok a súlyos szankciók, amelyek nem, vagy nem nagyon fájnának a szankcionálóknak. Szerintem az oroszok már hozzászoktak a szankciókhoz, mert amióta az eszemet tudom, az oroszokat valamiért mindig szankcionálták. Az USA most a Tálibokat szankcionálja, mert nem adja nekik azt ami Azerbajdzsánt megilletné. Aki betette az kiveheti, ezek szerint nem a nép nevében tették be megőrzésre.
garabonciás
2022. február 22. 20:02
Bízom benne, a lengyelek a végén ezen is keresni fognak, mint, talán egyedüli európai országként, az eddigi kereskedelmi szankciókon.
balbako_
2022. február 22. 19:04
Európa érdeke a béke. A béke záloga a status quo fenntartása, amit az USA rúgott fel és Európa szenvedi el egyoldalúan. Ebből Európa csak akkor jöhet ki jól, ha saját érdekeit nézi.
BBrutus
2022. február 22. 19:00
Erről a súlyos szankciókról az EU-ban mindenki úgy nyilatkozik, mintha csak az Oroszoknak fájna. Pedig nem lesz Orosz gáz, az Amerikai, vagy Katari meg csak ötször drágábban. Ez kell nekünk? Vagy Amerikát el kellene küldeni a pics@ba és azt mondani nekik, hogy az EU innentől kezdve csak a saját érdekeit nézi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!