Elhagyná a kereszténységre való utalást a nevéből a CDU

2022. február 02. 16:12

Egy belső elemzés szerint a kereszténydemokrata jelzővel nem lehet megszólítani a német szavazókat, így nincs szükség rá.

2022. február 02. 16:12
null

A 2021-es szövetségi választást követően a párttagok körében felmerült az igény, hogy a CDU nevéből el kellene hagyni „C” betűt – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) ma megjelent cikkében. Egy belső elemzés jutott arra a következtetésre, hogy nyomós érvek szólnak a Kereszténydemokrata Unió nevének megváltoztatása mellett.

A kereszténységre utaló megnevezés miatt a német konzervatívok attól tartanak, hogy a nem keresztényeket nem tudják majd megszólítani. 

Németországban az egyházba vetett bizalom drámai mértékben csökkent, és várhatóan idén először fordul elő, hogy a németek kevesebb mint fele tartozik majd a két történelmi egyház egyikéhez. Komoly gondot okoz továbbá, hogy különösen a római katolikus egyházon belüli botrányok – visszaélések és szexuális botrányok – az egész kereszténység társadalmi megítélésére kihatottak. 

Ennek fényében a belengetett névmódosítás felvetését lehet úgy értelmezni, hogy

az ország egyik legnagyobb politikai közössége függetleníteni szeretné magát a kereszténységet sújtó válságtól.

Ugyanakkor az európai politikai folyamatok eddig nem bizonyították, hogy a kereszténységre való hivatkozás befolyásolná a konzervatív pártok sikerét. Viszont a CDU-n belüli kezdeményezés nem lenne precedens nélküli, hiszen Svájcban a Kereszténydemokrata Néppárt szövetségi szinten „Die Mitte” (A Közép) néven politizál. 

A CDU-n és a CSU-n belüli vitákban gyakran hangsúlyozzák, hogy a pártszövetség konzervatív, keresztényszociális és gazdasági liberális elvek mentén épül. A keresztény irányzat háttérbeszorulása elsősorban a szociális irányt érintette, de

a „C”, vagyis a keresztény jelző a párton belüli különböző irányzatok közötti ellentétet is megtestesíti.

Régebben a CDU/CSU vezető politikusai a katolikus szociális tanítást hangoztatták, mint a különböző irányzatokat összekötő kapocs. Mára azonban a „keresztény emberkép” jelszava tölti be ezt a feladatot, ami elsősorban azon támogatók megszólítását célozza, akik kulturális kereszténynek vallják magukat, de nem hívők, vagy esetleg más vallásúnak vallják magukat.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője ugyanakkor hozzáteszi, hogy bár a „C” betű tartalma megváltozott, a CDU/CSU-nak nem lenne szabad megválnia a kereszténységre való utalástól. E nélkül ugyanis a CDU és a CSU nem testvérpártok, hanem két különböző politikai irányzatot magáénak valló pártszövetség lenne. Ezért amíg a kereszténység, mint kulturális eszmekép a német tárdadalomban szerepet tölt be, érdemes lenne kitartani a jelenlegi elnevezés mellett.

Borítókép: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2022. augusztus 05. 05:18
Eddig is csak fedőnév volt.
kulalak
2022. március 03. 03:31
SPD lenne a legjobb új név ...
fogas paduc
2022. február 10. 14:54
Azért nem ártana, ha a németek tanulnának történelmet. Az egyenlőség -- keresztény eredetű. A szociális érzékenység - keresztény eredetű. A szociális juttatások, - társadalombiztosítás, nyugdíj stb. nem a liberálisok találták ki, hanem BISMARC !
Falfirka
2022. február 10. 08:33
szerintem németország nevében el kell hagyni a német szót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!