Emily O'Reilly európai ombudsman szeptemberben indított vizsgálatot, mert az újságíróktól megtagadták a Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója közötti üzentekhez való hozzáférést. Az európai ombudsman korábban pedig arra szólította fel az uniós intézményeket, hogy frissítsék a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályokat, hogy azok tartalmazzák a kommunikáció modern formáit. Ez a módosítás azóta sem történt meg, pedig 2001 óta rengeteg új technológia jelent meg.
A Der Spiegel szerint Von der Leyen mostani ügye korántsem nevezhető elszigetelt esetnek. A német magazin még decemberben arról számolt be, hogy
az Európai Bizottság nem archiválja a WhatsAppon továbbított üzeneteket,
és folyamatosnak nevezhető az e-mailek törlése. Azon üzeneteket ugyanis, amiket nem jelöltek meg fontosnak és nem töltötték fel a Bizottság elektronikus nyilvántartásába, 6 hónap után automatikusan törlik.
Von der Leyen esetében nem ez az első, hogy munkájával kapcsolatban számon kérik a transzparencia hiányát. 2019-ben is hasonló botrányba keveredett, amikor a német védelmi tárca átadás-átvételekor szolgálati telefonjáról töröltek minden adatot, vele együtt pedig az összes üzenetváltását is. Így a korábban általa vezetett német védelmi minisztérium több százmillió euró értékben kötött tanácsadói szerződések hátteréről is csak kevés információ derült ki.