„Ez durva, erőszakos, nehéz számomra” – mondta a Cnews hírtelevízióban Marine Le Pen, aki az apja által alapított párt jelöltjeként harmadik alkalommal indul az elnökválasztáson, ahol a felmérések szerint Emmanuel Macron egyik legfőbb kihívójának számít. A pártalapító Jean-Marie Le Pen unokája és Marine Le Pen unokahúga a Le Parisien című napilapnak csütörtök este mondta el, hogy bár a döntést még nem hozta meg, inkább Eric Zemmourt támogatná, és semmiképpen sem a nagynénjét, aki véleménye szerint túl gyakran vált ideológiát.
A politikától a 2017-es elnökválasztást követően visszavonult Marion Maréchal négy hónapja azt mondta, hogy azt a jelöltet fogja támogatni a jobboldali táborban, akinek nagyobb esélye van a győzelemre. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a publicistának „nagyobb tartaléka van az erősödésre”, mint nagynénjének.