Döbbenet: legalább ötvenszer megszúrtak egy 15 éves fiút és elevenen gyújtottak fel Marseille-ben
Az ügyészség szerint a fiatalt azonban egy rivális banda tagjai megtalálták, majd kegyetlenül meggyilkolták.
Az elnök többször is bírálta a Franciaországban tapasztalható „iszlám szeparatizmus” jelenségét.
Uniós vitát kezdeményez Franciaország a radikális iszlámról – írja a Euronews. A francia EU-elnökség tagállamokhoz eljuttatott feljegyzése szerint „A közelmúlt eseményei megmutatták, hogy az »istenkáromlás« fogalma rendkívül érzékeny, és a radikális iszlamisták minden áramlatát mozgósítja”. Emmanuel Macron francia elnök szerint sok muszlim úgy kér állampolgárságot Franciaországban, hogy nem fogadják el, hogy az országban az embereknek joguk van a blaszfémiához.
Macron ezt a Charlie Hebdo című szatirikus lap ügyére utalva mondta. Emlékezetes, hogy hét évvel ezelőtt radikális iszlamisták a lap által közölt Mohamed-karikatúrák ürügyét felhasználva támadták meg a Charlie Hebdo szerkesztőségét.
Franciaországban az elmúlt időszakban egyre szélesebb körben lépnek fel a dzsihadista erőszakkal szemben, aminek az is a része, hogy igyekeznek visszaszorítani a mecsetekben elhangzó gyűlöletkeltést is. Macron a közelmúltban többször is bírálta a Franciaországban tapasztalható „iszlám szeparatizmus” jelenségét.
Fotó: EU COUNCIL / POOL / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP