Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Vagyis közel félmilliárd forintért.

Egymillió fontért (428 millió forintért) kelt el csütörtökön egy newcastle-i árverésen Banksy egy miniatűr modellje, amely augusztusban jelent meg a norfolki Great Yarmouth modellfalujában.
két perc alatt elkelt az aukción. A BBC News beszámolója szerint egy telefonos vásárló vette meg.

A Banksy-alkotást a modellfalu tulajdonosai bocsátották árverésre. Mint mesélték, másolattal helyettesítették az eredetit, mert attól tartottak, hogy ellopják. A tulajdonosok egyike, Frances Newsome elmondta: a Banksy-alkotás életmentő volt számukra, mert a pandémia miatt nagyon sokszor kellett zárva tartaniuk. „Reméljük, az eladás segíthet a falu jövőjén” – tette hozzá.
A kis istállót a lóval egy látogató vette észre két nappal az után, hogy augusztus elején megjelent a modellfaluban. Az alkotás valódiságát a Banksy-műveket hitelesítő Pest Control igazolta.
(MTI)
Nyitókép: Liz Coates/Great Yarmouth Mercury