Indonéz textilt Európának az uniós autóiparért cserébe?

Közel egy évtized hosszúságú tárgyalássorozatot követően révbe érni látszik az Európai Unió és Indonézia közötti kereskedelmi megállapodás.

Jakarta után Nusantara lesz az új főváros.
Jóváhagyta az indonéz törvényhozás azt a törvényjavaslatot, amely áthelyezné az ország fővárosát Jakartából a távolabb fekvő és gyérebben lakott Kalimantán, más néven Indonéz Borneó régióba – közölte kedden Puan Maharani parlamenti szóvivő. A jogszabály egyúttal rendelkezik a mintegy 32 milliárd dolláros gigafejlesztés jogi kereteiről is.
Suharo Monoarfa fejlesztési miniszter a jogszabály elfogadását követően azt mondta, az új főváros egyben a nemzeti identitás jelképe és új gazdasági központ lesz.
– tette hozzá a miniszter.
Joko Widodo elnök 2019-ben, a parlamentben elmondott beszédében jelentette be a főváros áthelyezéséről szóló terveit, hasonló elképzelések azonban már a gyarmati uralom alól függetlenné vált Indonézia első elnöke, Szukarno 1945-től 1967-ig tartó ciklusa alatt is felmerültek.
Nyitókép: Anadolu Agency / Getty Images Hungary