Hazánkba készül az izraeli külügyminiszter

2022. január 11. 11:24

Közben Naftali Bennett megköszönte Orbán Viktornak, hogy kiáll Izrael mellett a nemzetközi plénumon – írta meg hétfő este a Haaretz című izraeli lap.

2022. január 11. 11:24
null

A haaretz.co.il beszámolója szerint hétfő esti megbeszélgetésükön Naftali Bennett megköszönte Orbán Viktornak, hogy kiáll Izrael mellett a nemzetközi plénumon. Yair Lapid külügyminiszter eközben magyarországi látogatásra készül, de ebben a koronavírus járvány egyelőre megakadályozta.

Yair Lapid külügyminiszter korábban hevesen bírálta Benjámin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnököt Orbán 2018-as fogadása miatt. Ennek ellenére most részt vett a telefonbeszélgetés lebonyolításában, és az elmúlt hónapokban többször is beszélt magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel.

Lapid hivatalos magyarországi látogatást is tervez, amelyet már kétszer is beterveztek, de a koronavírus miatt mindkét alkalommal lemondtak – írja a haaretz. Bennett telefonhívása Orbánnal Magyarország kérésére, a Nemzetbiztonsági Tanáccsal és a Külügyminisztériummal együttműködve zajlott – írja a lap.

Bennett közleménye szerint megköszönte Orbán Viktornak, hogy Magyarország határozottan támogatja Izraelt a nemzetközi fórumokon, és megállapodtak abban, hogy folytatják országaik kétoldalú együttműködését és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn.

Az izraeli lap megemlíti azt is, hogy áprilisban választásokat tartanak Magyarországon, amelyeken Orbán a hat ellenzéki párt szövetségével áll szemben. „Ideológiájukat tekintve ezekben a pártokban szinte semmi közös sincs. Ide tartoznak a szocialisták, a liberálisok és a Jobbik is, amely korábban szélsőjobboldali párt volt” – áll a cikkben.

Fotó: ISRAELI PRIME MINISTRY PRESS OFF / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2022. január 11. 13:44
Lehet találgatni a látogatás céljáról... - jobbik eset: keveslik az EU-ban egyedül nálunk létező kóser vágóhidak számát - rosszabbik eset: keveslik a magyar adófizetők által fizetett holokauszt-adó mértékét...
01234567890
2022. január 11. 12:53
Megint jött a zsidó témára a nemzetiszocialista, nyilasocska @MayorAnna.
Rugo
2022. január 11. 12:36
ezeket levakarni sem lehet
MayorAnna
2022. január 11. 12:35
Bennett telefonhívása Orbánnal Magyarország kérésére, a Nemzetbiztonsági Tanáccsal és a Külügyminisztériummal együttműködve zajlott – írja a lap... - föntiek szrt Magyarország megkérte Mr Benettet, szíveskedjék telefonálni Magyarországra... - jó lenne tudni, telefonon kérte-e erre Magyarország, vagy esetleg emailben. És még az is érdekelne: osztják-e a zsidók az angolok véleményét - miszrt "Angliának nincsenek barátai - Angliának érdekei vannak"... mer', ha osztják, vajon milyen érdekek vezetik Mr Benettet kis hazánkba?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!