Marokkó, mint Európa egyik védőbástyája?

Marokkó ma hármas szerepet tölt be az euro-afrikai migrációs rendszerben, pontosabban: forrás-, tranzit- és célország is egyben. Az elmúlt évtizedekben a lakosságszámhoz viszonyítva sok állampolgára emigrált Európába és Észak-Amerikába, de az országba irányuló bevándorlás is számottevő. Mindezek mellett

Az észak-afrikai országba történő migráció nem újkeletű. Az 1990-es évek közepétől megnőtt a szubszaharai Afrikából, különösen Nyugat-Afrikából Marokkóba illegálisan érkező bevándorlók száma. Korábban azoknak, akiknek sikerült elkerülniük a marokkói hatóságokat, általában az országon keresztül a spanyol Ceuta és Melilla enklávékba jutottak el. E két város Európán kívüli területi egységként a Földközi-tengeren keresztüli rendkívül veszélyes átkelésnek egy lehetséges alternatíváját jelentette. A spanyol hatóságok éppen emiatt építettek kerítéseket a ’90-es években az említett városok határaihoz, melyek méretét 2005-ben tovább növelték, ami mára jelentősen megnehezíti a határon illegálisan átjutni szándékozó bevándorlók dolgát.

Amikor 2018-ban a megerősített líbiai ellenőrzés miatt megnőtt a nyugat-mediterrán útvonal migrációs forgalma, válaszul Marokkó is megnövelte határmegfigyelési kapacitásait, és rengeteget tett a csempészhálózatok felszámolása érdekében. Már 2018-ban megközelítőleg 54 000 illegális bevándorlási kísérletet akadályoztak meg, valamint 74 embercsempész-hálózatot számoltak fel, de a következő évben a hatóságokra nehezedő nyomás egyre csak fokozódott.

Az UNHCR számításai szerint a Marokkóban nyilvántartott bevándorlók és menedékkérők száma folyamatosan nőtt az elmúlt években. Ez év első nyolc hónapjában 15 755 menedékkérőt és bevándorlót regisztráltak, azonban a világszervezet nem szolgáltat pontos képet arról, hogy valójában hány migráns és menedékkérő tartózkodik az országban, mert a Királyságba illegálisan belépők gyakorta láthatatlanok maradnak a rendszerben. A bevándorlók körülbelül 55 %-a a Szíriai Arab Köztársaságból, 16 %-a más közel-keleti országokból és 25 %-a a szubszaharai Afrika országaiból származik. Emellett Marokkó fontos tranzitország az algériai bevándorlók számára, akik folyamatosan áramlanak Ceuta és Melilla irányába.

A legtöbb bevándorló nyolc városban telepedett le: Rabatban, Casablancában, Oujdaban, Nadorban, Temarában, Kenitrában, Tangerben és Marrákesben. Casablanca repülőtere a fő hivatalos belépési pont az országba, mivel sok afrikai államból érkező számára nincs szükség vízumra a rövid távú tartózkodáshoz. Az illegális bevándorlás első számú belépési útvonala viszont Oujda, egy Algériával határos város. A Marokkót elhagyni szándékozók pedig a Gibraltári-szoroson, valamint a spanyol enklávékon, Ceuta és Melilla városán keresztül próbálkoznak.

Ilyenek a politikai bizonytalanság, az etnikai erőszak kirobbanása, az egyes nyugat-afrikai országokban zajló fegyveres konfliktusok és az egyre nagyobb problémát okozó gazdasági visszaesés. A hosszú évek óta elhúzódó líbiai válság is az elvándorlás egyik motiváló ereje, mivel utóbbi országban korábban sok szubszaharai bevándorló talált munkát.

A bevándorlók számára az észak-afrikai állam abból a szempontból is vonzó, hogy több munkalehetőséget kínál, magasabb fizetéseket biztosít, valamint határos Európával. Azon migránsok esetében, akik Marokkóra tranzitországként tekintenek, többnyire Spanyolország jelenti a célállomást, ami mögött az ottani magasabb életszínvonal, a jobb oktatási lehetőségek és az emberi jogok tiszteletben tartása a legfőbb motivációs erő. A médiumok legtöbbször az Európába tartó migránsokra koncentrálnak, de azt általában kifelejtik riportjaikból, hogy ezek a bevándorlók gyakran a Királyságban ragadnak. Az észak-afrikai ország erőn felül teljesít a tömeges bevándorlás kezelésében és az illegális migráció elleni küzdelemben. 

Ez azt jelentette, hogy az EU és a dél-európai állam több pénzügyi segítséget küldött a Királyságnak, és a felek megállapodtak az embercsempészet elleni küzdelemben is. Ennek ellenére Marokkó időnként felemeli a szavát a források szűkössége miatt, továbbá vezető tisztviselőik is már többször hangoztatták, hogy az ország nem lehet Európa migrációs rendőrsége.

Fontos megemlíteni, hogy az utóbbi hónapokban egy komoly diplomáciai konfliktus alakult ki Spanyolország és Marokkó között, ami súlyosságát tekintve a két ország 2001-es nézeteltéréséhez hasonlítható. Az ellentét oka, hogy egy spanyol kórházban ápolták koronavírus-fertőzése miatt azt a Brahim Ghalit, aki a hajdani vezére a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front nevű szervezetnek, és aki hosszú idő óta a marokkói vezetés egyik elsőszámú közellensége. Válaszul Marokkó sok bevándorlót ellenőrzés nélkül engedett át spanyol felségterületre. Ez utóbbi esemény is rávilágít arra, hogy

A címben szereplő kérdésre – miszerint, hogy Marokkó Európa védőbástyája-e – egyértelműen igen a válasz. Az észak-afrikai arab ország vitathatatlanul a kontinensünk, és ezzel együtt Magyarország érdekeit szolgálja, mivel blokkolja a törvénytelen határátlépéseket és aktívan kiveszi a részét a tömeges bevándorlás megfékezéséből.

A szerző a Mathias Corvinus Collegium (MCC) PhD Program kutatója, a Migrációkutató Intézet munkatársa.

Fotó: TOBIAS STEINMAURER / APA-PICTUREDESK / APA-PICTUREDESK VIA AFP