A demokrata kongresszusi képviselő elmondta: „Közép-Európa a kommunista rezsimek után biztosította a demokratikus átmenetet, létrejött a piacgazdaság, az euroatlanti integráció, azonban az elmúlt években mindenütt egyre komolyabb fenyegetés éri a demokratikus berendezkedést.”
A Freedom House felmérésére szerint Magyarország az első olyan EU-tag, amely már csak részlegesen szabad minősítést kapott.
Lengyelország Csehországgal és Szlovákiával együtt ennél eggyel jobb kategóriában van, ám „a lengyel kormány bíróságot fenyegető lépései, a melegközösségek stigmatizálása miatt a kilátások nem biztatók, ahogy Magyarországon sem. Csehország és Szlovákia esetében a jelentés elsősorban a korrupció veszélyét emelte ki” – jegyezte meg a demokrata képviselő.
„Az amerikai fél sajnálatosnak tartja, hogy az egykor a demokratikus átalakulás mintájaként szolgáló országok ma egy teljesen másik, gyakran az alapvető jogokat is megkérdőjelező, illiberális utat követnek. Ezért is keltette fel a figyelmüket a Szabad Városok Szövetsége, melynek alapító tagjait, a V4-es fővárosok vezetőit hívták meg a meghallgatásra, aminek a végén egy közös értéknyilatkozatot fogadnak el a felek” – áll a Fővárosi Önkormányzat közleményében, amelyet a találkozó előtt adtak ki.
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP