Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője szerint, „a stratégia megerősíti a kapcsolathálózatok fellendítésére vonatkozó uniós elképzelést, amelynek nemzetközileg elfogadott szabványokon, és előírásokon kell alapulnia az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében”. Von der Leyen azt is elmondta, hogy
ez a stratégia egy igazi alternatívát képezne más országok hasonló jellegű stratégiáival szemben.
Kína 2013-ban terjesztette elő az Új Selyemút tervként is ismert, Egy övezet, egy út kezdeményezést, amelynek célja elsősorban az Ázsia, Európa és Afrika közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése különböző infrastrukturális projektek révén. A nagyszabású terv, főként nyugati bírálói ugyanakkor úgy vélik, Kína befolyását kívánja növelni a különféle megállapodásokon keresztül.