Uniós biztos: Magyarországon egyértelműen diszkriminálják az eltérő szexuális orientációjú embereket

2021. november 12. 11:40

Didier Reynders azt mondta, meggyőződésük, hogy a magyar szabályozás ellentétes az európai uniós szabadságelvekkel.

2021. november 12. 11:40
null

Magyarországon egyértelműen érzékelhető azoknak az embereknek a diszkriminációja, akiknek eltérő a szexuális orientációjuk – jelentette ki az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Didier Reynders azt mondta, meggyőződésük, hogy a magyar szabályozás ellentétes az európai uniós szabadságelvekkel. Törvénymódosítást akarnak látni az ügyben – tette hozzá. A biztos szerdától péntekig tartózkodott Magyarországon. Látogatásán a bizottság 2021. évi jogállamisági jelentésének megállapításairól folytatott párbeszédet a törvényhozás, a kormány, a bíróságok és a civil szféra képviselőivel.    

Didier Reynders közölte, az igazságszolgáltatási rendszer működését, a korrupciót, a média helyzetét, valamint a fékeket és ellensúlyokat vizsgálják. Alapvetően nem változott a bizottság álláspontja a korábbihoz képest – fűzte hozzá.

(MTI)

Fotó: MARTIN BERTRAND / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 225 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. november 13. 12:20
Nem vagyok semmi virtuális közösségen. Teljesen fű vagyok a csethez is. De beírtam, hogy chat, no nem a gugliba, a kacsába. Beléptem egy chet.hu-ra. Néztem, kell e reg. Nem kell. No, menjünk tovább: Kivel akarsz beszélni: férfi-nő-mindegy. Mindegy. Első sor amit látok: Szia. Második sor: Bi vagy? Hogyazanyád! Mint a Krokodil Dandi, rögtön a lába közé nyúl. Mit szól ehhez egy lány? Vagy ő kérdezi? Kirekesztő vagyok. A tyúkólból a rókát kirekesztem.
brekker
2021. november 13. 11:08
Házasság, lassan le kéne védetni hungarikumként. Ellopják a szavainkat, és más értelmezést akarnak neki adni.
Hviezda
2021. november 12. 20:43
Istenem!!! A következő kik lesznek? A Lúdtalpasok mikor szólalnak fel? Jövőre már a csámpások is perelnek, mert ők nem csámpások, csak elbaszott módon közlekednek? Hol van ennek a vége?
Kristály
2021. november 12. 20:23
Ki a faszt érdekli hogy a 4 fal között kivel buzul hogy most leány vagy fiú. Csak a buzi pofájut érdekli. 500 millió polgár sorsa kellene érdekelje hogy mit élnek meg a télen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!