Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Mi most mind kissé elfoglaltak vagyunk, és önök biztosan kitalálják, hogy mivel” – áll az orvosok nyílt levelében, melyet oltásellenzőknek címeztek.

Az orvosok nyílt levelét szerdán ismertette a TASZSZ hírügynökség.
„Mi most mind kissé elfoglaltak vagyunk, és önök biztosan kitalálják, hogy mivel. Ugyanakkor, mérlegelve, hogy hányan olvassák és hallgatják önöket, és hányan hallgatnak önökre,

– írták a szerzők, köztük kórház- és osztályvezető főorvosok. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a látogatást követően a címzettek megváltoztatják álláspontjukat, és „kevesebb ember fog meghalni”.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pozitív lépésnek minősítette az orvosok levelét, és kifejezte reményét, hogy a címzettek közül legalább egynek megváltozik a véleménye. Úgy vélekedett, hogy oltásellenesek vannak ugyan Oroszországban, de nem túl sokan.
(MTI)
Nyitókép: Alexey Suhorukov / Sputnik / AFP. Illusztráció.