Egymást hibáztatják a virginiai kormányzóválasztási vereség miatt a demokraták

2021. november 04. 07:22

Egyes szakértők szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as elnökválasztáson Virginia államban 10 százalékponttal győzött, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban.

2021. november 04. 07:22
null

A demokraták egymást hibáztatják a keddi virginiai kormányzóválasztási vereség után, amely a legutóbbi, 2009-es virginiai vereségre, majd az azt követő 2010-es félidős választásokra emlékezteti őket, amelyet Barack Obama akkori demokrata elnök kudarcnak nevezett – jelentette szerdán az amerikai sajtó.

Biden is felelős egyesek szerint

Ismert: a republikánusok jelöltje, Glenn Youngkin nyerte meg kedden a virginiai kormányzóválasztást a demokrata Terry McAuliffe előtt. Egyes szakértők szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as elnökválasztáson Virginia államban 10 százalékponttal győzött, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. „A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások miatt, amikor a washingtoni kongresszus irányítása a tét” – mondták az elemzők.    

Vannak olyan demokraták, akik

arra fogják a vereséget, hogy a választás előtt nem sikerült elfogadtatni a szenátussal Biden infrastrukturális és szociális csomagját.

A vesztes McAuliffe és szövetségesei már korábban azt szorgalmazták, hogy a képviselőház fogadja el a szenátus által jóváhagyott, kétpárti infrastrukturális törvényjavaslatot, mert abban bíztak, hogy ez győzelemhez segítheti őt.

Azonban a törvényjavaslatokat azóta sem fogadták el, mégpedig a demokrata párton belül – a centristák és a mérsékeltek között – kialakult ellentétek miatt. Biden szerdán azt mondta: szerette volna, ha gazdasági csomagjait még a választások előtt megszavazza a kongresszus.Chuck Rocha demokrata stratéga, aki Bernie Sanders vermonti független szenátor elnökválasztási kampányának vezető tanácsadójaként dolgozott, azt mondta: a virginiai vereségért 70 százalékban a kongresszust, 30 százalékban pedig Bident hibáztatja.    

Lélektelen kampány

Több demokrata szerint a keddi választási eredmények tanulsága, hogy csökkenteni kell a pártbeli feszültségeket, és hogy a gazdasági csomagok elfogadásával be kell bizonyítaniuk cselekvőképességüket a választóknak. A progresszív baloldali csoportok is élesen kritizálták a demokratákat és McAuliffe-et, szerintük „lélektelen” volt a kampányuk, nem foglalkoztak a választókat igazán érdeklő kérdésekkel. Közös közleményükben azt írták: Terry McAuliffe kampánya erőtlen volt,

sokat foglalkozott Donald Trump volt elnökkel, ahelyett, hogy a választókat leginkább érdeklő kérdésekre összpontosított volna.    

A CNN hírtévé online elemzésében azt írta: a keddi eredmények fényében az országban „nagy az elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy a demokraták mit tudtak eddig kezdeni a 2020-ban nekik adott hatalommal”. Kevin McCarthy, a képviselőházban jelenleg szűk kisebbségben lévő republikánusok frakcióvezetője szerdán azt mondta: pártja több mint 60 képviselői mandátumot is elvehet a demokratáktól a jövő évi félidős választásokon.    

New Jersey államban szintén kormányzóválasztás volt kedden, amelyet végül szoros versenyben a jelenleg is hivatalban lévő jelölt, a demokrata Philip Murphy nyert meg a republikánus Jack Ciattarellivel szemben. Szakértők szerint az, hogy a demokraták jelöltje csak rendkívül szűk többséggel győzött, szintén egy figyelmeztetés lehet a párt számára, ugyanis előtte az elemzők egyértelmű demokrata győzelmet vártak.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/The New York Times/Erin Schaff

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2021. november 05. 10:03
A halottak most nem.szavaztak.. :)
llnnhegyi
2021. november 04. 11:09
Jövő november végén sehol sem lesz többsége a Biden Pelosi páros liberalbolsevista uszító disznóknak!
zakar zoltán béla
2021. november 04. 09:53
TOVÁBB!
duzur
2021. november 04. 09:15
A szavazás eredményétöl függö kormány-váltás, a legtermészetesebb dolog, egy normális demokráciában. A hatalom bebetonozására törekvés, ugyszintén. Minden párt ezt akarná. A baj csak az, ha egy kormány minden eszközt bevet, megakadályozandó a "check and balance" lehetöségét, ahogy ezt pld Putyin meg Erdogan is teszi. És egyes más vezetök is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!