Az új cseh kormány nem akarja bevezetni az eurót

2021. november 03. 17:40

Koalíciós megállapodásra jutott az októberi parlamenti választásokon győztes két jobbközép cseh blokk, az öt párt várhatóan hétfőn írja alá az erről szóló szerződést.

2021. november 03. 17:40
null

A Polgári Demokraták (ODS), a Kereszténydemokraták és a TOP09, valamint a Kalózok és Polgármesterek szövetsége együttesen 108 mandátummal rendelkeznek majd az alsóházban. Az öt párt hétfőn írja alá a megállapodást, amelynek értelmében a kabinet 18 tagú lesz. Három új tárca jön létre: külön minisztériuma lesz a jogalkotásnak, az európai uniós ügyeknek, valamint a tudomány, kutatás és innováció területének – jelentette a cseh rádió honlapja.

Az új miniszterelnök Petr Fiala, az ODS elnöke lesz, és az általa vezett pártszövetség, az Együtt jelöltjei kerülnek majd egyebek melett a pénzügyi, a védelmi és az igazságügyi minisztérium élére. A kalózok-polgármesterek szövetsége nevezheti meg hét minisztérium, köztük a külügyi és az európai ügyekért felelős tárca vezetőjét.

A pénzügyminiszteri poszt várományosa, Zbynek Stanjura (ODS) mindenesetre már most kijelentette:

a következő cseh kormány nem fogja bevezetni az eurót.

Bár a koalíciót alkotó öt párt alapvetően támogatja az euró bevezetését, a következő négyéves ciklusban ez nem szerepel a napirendjükön – írja a Reuters. „Rendbe kell tennünk az államháztartásunkat, így ha valaki be is akarná vezetni (az eurót), most nincs rá esélyünk, mert nem teljesítjük a kritériumokat” – jelentette ki Stanjura, aki szerint „csak akkor kell bevezetnünk az eurót, ha az kedvező a Cseh Köztársaság számára, ami eddig nem így volt”.

A cseh költségvetési hiány a minisztérium szerint idén a bruttó hazai termék 7,7 százalékát teszi ki, ami több mint kétszerese az euróövezethez való csatlakozáshoz előírt 3 százalékos szintnek.

Nyitóképen: Győztes trió a választás estéjén: Markéta Pekarová Adamová (TOP 09), Petr Fiala (ODS) és Marian Jurečka (KDU-ČSL). Fotó: Reuters / Milan Kammermayer

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vikijo
2021. november 04. 10:04
Rendkívüli erős trendek vannak európaszerte, csak példának a németek egy széles koalícióra kényszerülnek hasonlóan a csehek, szlovákok, magyarok stb. ahol a programbeli megegyezés teljesen kizárt. Nem biztos hogy menni fog.
nemecsekerno_007
2021. november 03. 21:12
7-es Cickányt neki!!! :)))))))))))))))))
Fekete85
2021. november 03. 20:41
Jójaza ft is az árfolyammal játszadozni. Uniós píz is euróba jön. Mutyi a lényeg. Orbán fasiszta rendszerében.
Szkepszis
2021. november 03. 20:36
A kurvaanyját! No euro! Na ki a hülye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!