A bal- és jobboldal között a gazdasági és politikai vita mára nem az állam méretéről, hanem annak természetéről szól.
1996-ban Bill Clinton bejelentette, hogy a kiterjedt állami szerepvállalás, vagyis a „big government” korszaka végleg lezárult. Sokan attól tartottak, hogy az elnök kijelentései a jövőbe látnak, de Clinton jóslata nem vált be. Az Economist hasábján megjelent írás arra hívja fel a figyelmet, hogy
Sőt, az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben tovább fog növekedni. Vagyis tovább folytatódik az a tendencia, ami kisebb megszakításokkal az ipari forradalom óta tart.
A kormányzatok növekedésének tendenciáját alapvetően három erő befolyásolja: a bürokraták és a politikusok akarata, a kormány által nyújtott szolgáltatások növekvő költségei, valamint a választók igényei. A kormányok és a bürokraták részben önérdekből cselekednek, az állam kiterjesztése kedvez hatalmi pozíciójuknak. Hiszen kifizetődőbb egy politikusnak egy új programot bevezetni, mint egy régit megszüntetni.
Ez elsősorban az egészségügy és az oktatás költségeit jelentik, melyek a magasabb munkaerő-intenzitás és az alacsony termelékenységnövekedés miatt gyorsan növekednek. Az orvosok, nővérek és tanárok béreinek a gazdaság más szektoraihoz hasonló ütemben kellett növekedniük. Az oktatást és az egészségügyet a közgazdászok nem hiába tartják kiváltságnak, mivel megfigyelhető, hogy ahogy az emberek tehetősebbé válnak, jövedelmük egyre nagyobb hányadat költik ezen szolgáltatásokra. Ha pedig az állam nyújtja ezeket közszolgáltatásként, akkor neki kell egyre több forrást biztosítani.
A 20. század háborúi után a szociális kiadások üteme soha nem tért vissza a konfliktusok előtti szintre, a választó igények pedig folyamatosan változtak. A kormányzat növekedése mögött álló erők közül leginkább a demográfiai problémák kerültek előtérbe: a társadalmak elöregedésével ugyanis várhatóan az egészségügyi és szociális kiadások is jelentősen megemelkednek majd.
Ugyanakkor egy új tényező is megjelent, hiszen a gazdag országok kormányai ígéretet tettek arra, hogy átalakítják gazdaságukat a nettó zéró széndioxid-kibocsátás elérése érdekében, ami hatalmas állami beruházásokat és szerepvállalást igényelhet.
ami biztosítja az állami szerepvállalás növekedésének további könnyítő körülményét, vagyis az azzal szemben való ellenállás hiányát.
Ezért lehet, hogy Gladden Pappin, az American Affairs hasábjain megjelent írásában is azt javasolta, hogy támogassuk a „nemzetállam-orientált európai erőket”, akik megvédik a közérdeket és hatékonyan használják az államot. Itt az Economist cikke Magyarország példájára hívja fel a figyelmet, amely pénzbeli ösztönzőkkel motiválja több gyermek vállalására a családokat. A tendencia tehát egyértelmű, a baloldal és jobboldal között a gazdasági és politikai vita mára nem az állam méretéről, hanem annak természetéről szól.
Szemlézte: Gergi-Horgos Mátyás
A Tisza Párt vagyonadója először az 5 milliárd feletti vagyonokat célozta, aztán már az 1 milliárd felettieket is. Ha így folytatódik, hamarosan azok is fizethetnek, akiknek semmijük sincs, csak hitelük. A történelem jól ismeri az ilyen gazdaságpolitikát. A történet vége mindig ugyanaz lett, a gazdagok elmentek, a középosztály pedig fizetett.
Mráz Ágoston Sámuel arra is felhívta a figyelmet, hogy pozitív gazdasági hatása van Magyarországra annak, ha sikerül békét, tűzszünetet vagy a konfliktust kompromisszummal lezáró tárgyalási eredményt elérni a tervezett tárgyaláson.
A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága minden ágazatban javult.
A miniszterelnök tiszta vizet öntött a pohárba – ezért fontos a béke.
A befektetési szakember nem csak a mesemondásban erős. Több tévedése kifejezetten azt bizonyítja, hogy gazdasági téren sem lát jól a pályán.
Rengeteg pénzt spórolnak meg így.
„Így legalább mindenki pontosan tudhatja, mi a fontos ezeknek...” – tette hozzá a publicista.
Björn Höcke a jobboldali formációt Putyin kémjeinek tituláló szocialista belügyérnek is üzent.
