Úzvölgye: Az ügyészség továbbra sem lát bűncselekményt az erőszakos román temetőfoglalásban

2021. október 23. 10:19

Nem vélik gyűlöletre uszításnak a „kifele a magyarokkal az országból!” jelszót.

2021. október 23. 10:19
null

A Moinesti városi ügyészség továbbra sem látja, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ott felszentelje és megkoszorúzza a román hősöknek létrehozott parcellát.

Az ügyészséget a Moinesti városi bíróság kötelezte tavaly decemberben arra, hogy folytassa a temetőfoglalás kivizsgálását, miután megsemmisítette az ügyet lezáró ügyészségi rendeletet. Akkor élénk sajtóvisszhangot, és emberi jogi szervezetek tiltakozását váltotta ki, hogy

a történteket kivizsgáló ügyész kizárólag román tanúkat hallgatott meg,

és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált „kifele a magyarokkal az országból!” jelszót. A megismételt vizsgálatot lezáró, hasonló tartalmú ügyészségi rendeletet az egyik feljelentő fél, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sajtóirodája ismertette szombati közleményében.

(MTI)

Fotó: MTI/Veres Nándor

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LPJ53
2021. október 24. 15:52
Ha a "magyarokat"kicsereljuk zsidókra,vagy cigányokra, mindjárt másképp ítélik meg
Magyarok Pásztora
2021. október 23. 14:45
Miért segítünk ezeknek?
Mr. Tommy Lee
2021. október 23. 12:22
Én ezzel már úgy vagyok, sose hozzanak más döntést, csak ilyet. Tartsák osotobaságban ezekkel is a felvilágosulatlan románokat, mert igazi és kiélezett helyzetben sokszor ezek miatt is elbuknak(ld. pl most a Covid-szituáció).Ők frusztrálódnak és fogynak, mi erősödünk.
borsika
2021. október 23. 12:22
Most aztán reszkethet Románia, mikor Donáthova éhségsztrájkba fog Sargentinivel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!