A lengyel alkotmánybíróság egy tollvonással söpörte félre az uniós jog elsőbbségét

Ahogy arról korábban is írtunk, a lengyel alkotmánybíróság múlt heti döntésével élére állított egy az európai alkotmánybíróságokat már régóta foglalkoztató kérdést, nevezetesen, hogy ha konfliktus merül fel, melyik jogrend élvez elsőbbséget: az uniós, vagy a tagállami? Lengyelország alkotmánybírósága az alkotmány elsőbbségét mondta ki, s sokak szerint hasonló üzenettel bír a német Szövetségi Alkotmánybíróság 2020. május 5-ei határozata is.

A lengyel alkotmánybíróság előtt hónapokon keresztül húzódó ügyet Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök indítványa alapozta meg. A politikus az Európai Unióról szóló szerződés egyes rendelkezéseinek a lengyel alkotmányos berendezkedéshez fűződő viszonyát kérte vizsgálni, egészen pontosan azt, hogy a lengyel alkotmány az uniós jog felett áll-e. Az indítványt a miniszterelnök az Európai Unió Bíróságának egy kora márciusi döntése miatt terjesztette elő, amelyet a testület a lengyel bírósági reform miatt hozott. Az Európai Bíróság ekkor a lengyel bírák függetlenségét, illetőleg pártatlanságát féltette, továbbá úgy vélte, hogy a reform egyes részei „sérthetik azt a bizalmat, amelyet egy demokratikus társadalomban és egy jogállamban az igazságszolgáltatásnak (…) keltenie kell.” 

Alexander Thiele, a berlini BSP Business and Law School alkotmányjogi és EU-jogi oktatója nem ért egyet azokkal, akik egyenlőségjelet vonnának a két alkotmánybíróság döntése közé. A tudós az alkotmányjogi elemzéseiről híres Verfassungsblogon közölt összehasonlító értekezést a német alkotmánybíróság és a lengyel testület döntéseiről. Thiele vélekedése szerint a két határozat lényeges pontokon tér el egymástól. Úgy látja, hogy

Értékelése szerint a lengyel döntés érdemben befolyásolja az uniós integráció jövőjét érdemben befolyásolja.  Az elsődleges uniós jog visszautasításával az európai integráció nem működhet tovább abban a formában, amelyben ma létezik. Thiele ezzel a sarkalatos kijelentéssel nem elégszik meg. Úgy véli, hogy Lengyelország ilyen körülmények között nem maradhat az Európai Unió tagja, különben az EU olyan laza államszövetséggé válna, mint amilyen például a Német Államszövetség is volt 1815 és 1866 között. 

Thiele szerint már amiatt is téves a párhuzam a két nemzet alkotmánybíróságának döntése között, mert a karlsruhei testület döntése egyik bevett uniós jogelvet sem vont kétségbe, különösen nem az uniós jog elsőbbségének az elvét. Thiele további különbségeket is azonosít a két döntés között.

A német alkotmánybíróságtól eltérően

úgy, hogy az uniós jog elsőbbsége alkotmányos alapokon nem indokolható. Ráadásul - érvel Thiele - az alkotmánybíróság a jogalkalmazóra (tehát adott esetben akár a kormányra) bízta rá annak eldöntését, hogy mely rendelkezések ellentétesek a lengyel alkotmánnyal. Ezzel a taláros testület kiszámíthatatlan és önkényes jogalkalmazásnak is teret engedhetett Thiele szerint.

További különbség Thiele szerint, hogy a német alkotmánybírák az Európai Unió csúcsintézményeinek (Európai Bizottság, Európai Bíróság, stb.) hatáskörtúllépését egy jól körülhatárolható területen azonosították be, ami a jövőre nézve nem bír különösebb kihatással. Szerinte miközben a lengyel esetben az integráció általában véve ellehetetlenül, a másik, tehát a német alkotmánybíróság döntésének esetében az szükséges korrekciók az alapelvek érintetlenül hagyása mellett eszközölhetők. Következésképpen – érvel Thiele – a német alkotmánybíróság és az Európai Bíróság közötti vita feloldható, a lengyel testület és az EU közötti nem – legalábbis jogi eszközökkel semmiképp. Ennek fényében pedig a szakember a lengyel alkotmánybíróság döntését politikai károkozásnak tartja.

Megjegyzendő, hogy ha Thiele nem is, Brüsszel a német döntést is politikai károkozásnak tartja, ezért kötelezettségszegési eljárást indított Németország ellen. Németország megsértette az uniós jog alapelveit, különösen ami az uniós jog autonómiájára, elsőbbségére, hatékonyságára és egységességére vonatkozik, egyszersmind jogellenesen kérdőjelezte meg az Európai Unió Bíróságának hatáskörét Németország felett – állt az Európai Bizottság júniusi, Németországhoz intézett hivatalos levelében.

Rovatunk szerzője, Sándor Lénárd még szeptemberben készített interjút Peter M. Huberrel, a német alkotmánybíróság bírájával. Huber rovatunknak elmondta, hogy a német alkotmánybíróság köreiben egyébként sem az uniós jog „elsőbbségéről”, sem pedig „szupremáciájáról” nem beszélnek, amikor az uniós és a tagállami jogrendszer viszonyát tárgyalják. Ehelyett az „alkalmazási prioritás” (Anwendungsvorrang) kifejezést preferálják, amely

Mint ismeretes, a német alkotmánybíróság tavaly májusban kimondta: az Európai Központi Bank (EKB) több mint 5 éve elkezdett, nagyságrendileg 2 ezer milliárd eurós eszközvásárlási programja (Public Sector Purchase Programme, PSPP) ugyan nem ütközik a monetáris finanszírozás tilalmába, az ezzel együtt járó aránytalan gazdasági és pénzügyi következmények miatt az EKB túllépte a hatáskörét. Ennek fényében pedig – érvelt az alkotmánybíróság – a német központi banknak (Bundesbank) haladéktalanul fel kellett hagynia a pénzügyi eszközvásárlási programban való részvétellel, a megvásárolt kötvényeket pedig el kellett adnia. A német alkotmánybíróság nem pusztán az Európai Központi Banknak ment neki: kimondta azt is, hogy az Európai Unió Bírósága is túlterjeszkedett a döntési jogkörén, amikor egy korábbi ítéletben úgy találta, hogy a kötvényvásárlási program arányos.

Kép: Benjamin Furst / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Dobozi Gergely