Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Először elfogatóparancsot adtak ki Irmgard Furchner ellen, majd kedden szabadon engedték.

Szabadon engedték Irmgard Furchnert, akit azzal vádolnak, hogy a második világháború idején, 1943 júniusa és 1945 áprilisa között a stutthofi (ma a lengyel Sztutowo) koncentrációs tábor titkárnőjeként több mint tízezer ember halálában működött közre – írja a Washington Post.
Furchnernek – aki egy Hamburgtól nem messze lévő idősotthonban él – múlt héten kellett volna megjelennie a bíróságon, azonban Itzehoe bíróságának elnöke azt közölte, hogy a gyanúsított ismeretlen helyre távozott, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kedden végül megjelent a bíróságon, a letartóztatási parancsot visszavonták. Október 19-én folytatják a a 96 éves néni tárgyalását. Furchner ügyét a fiatalkorúak bírósága tárgyalja, a nő ugyanis még nem volt 21 éves, amikor a táborban dolgozott.

Nyitóképen: A stutthofi tábor kapuja. Fotó: Wojtek Radwanski / AFP
