Kína elutasítja a koronavírus eredetét firtató amerikai nyomozást

2021. október 31. 14:42

A laboratóriumból való kikerülés elmélete szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus egy vuhani kutatólaboratóriumból kikerülve terjedt el.

2021. október 31. 14:42
null

Peking vasárnap elutasította és „politikailag motiváltnak, valótlannak” nevezte az amerikai hírszerző szolgálatok által a koronavírus eredetéről pénteken nyilvánosságra hozott jelentést, és felszólította Washingtont, hagyjon fel a Kína elleni támadásokkal. „Akárhányszor is megjelenik ez a jelentés, és akárhány változatot gondolnak is ki, ez semmit sem változtat a jelentés teljességgel politikai jellegén és valótlanságán” – jelentette ki Vang Ven-bin, a kínai külügyminisztérium szóvivője.    

Kína korábban már határozottan ellenezte az augusztus végi összesített jelentésben szereplő következtetéseket

– olvasható a külügyminisztérium által kiadott közleményben. Hozzátette: az a tény, hogy a hírszerző ügynökségek a vírus eredetének kutatása közben lehallgatásokat alkalmaztak, „megcáfolhatatlan bizonyítéka” a politikai indíttatásnak. Egyúttal felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel Kína „támadásával és beszennyezésével”.    

A pénteken nyilvánosságra hozott dokumentum új változata annak a titkos jelentésnek, amelyet augusztusban nyújtottak be Joe Biden amerikai elnöknek, aki 90 napot adott a hírszerzésnek, hogy erőfeszítéseit megkettőzve magyarázza meg a világjárvány eredetét.    

Az újabb változat szerint a hírszerző ügynökségek újabb információk nélkül nem lesznek képesek megállapítani, hogy a vírus állatról terjedt-e emberre, vagy laboratóriumból került ki.    

A jelentés hangsúlyozza, hogy Kína együttműködésére is szükség van a vírus eredetének végleges megállapításához, és hozzátette, hogy Peking továbbra is akadályoz mindenfajta nemzetközi vizsgálatot. A laboratóriumból való kikerülés elmélete szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus egy vuhani kutatólaboratóriumból kikerülve terjedt el. Ebben a dél-kínai városban kezdődött a járvány 2019 végén. Az elméletet azóta sem támasztották alá, és Kína többször is elutasította.

(MTI)

Fotó: STR / AFP

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. november 01. 02:02
Brüsszel a vírus. Miközben a hivatalos álláspont szerint továbbra sem lehet bizonyítani, hogy a koronavírus egy kínai kísérleti laborból szabadult volna el, meglepő beismerést tett az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) igazgatóhelyettese. Lawrence Tabak ugyanis egy levelében gyakorlatilag beismerte, hogy amerikai állami finanszírozás áll a járvány fertőzőbbé tétele mögött, ugyanis az adófizetői pénzekből fenntartott EcoHealth nevű nonprofit szervezet együttműködött a vuhani víruslaborral. De mi hiszünk a véletlen egybeesés elméletekben. A nyilvánosságra került a napokban Lawrence Tabak október 20-i keltezésű levele, amiben az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet igazgatóhelyettese gyakorlatilag elismerte, hogy az intézet olyan kutatásokat finanszírozott, amelyek a denevérekben előforduló koronavírusok fertőzőbbé válásához vezettek, ráadásul az emberekre való átterjedés lehetőségével. Tették mindezt egy alvállalkozón, az EcoHealth nevű nonprofit vállalaton keresztül, amely az azóta hírhedtté vált vuhani víruslaboratóriummal működött együtt. Mivel az NIH működtetője az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma, így ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy mindez az amerikai adófizetők pénzéből történt. (Az amerikai adófizetők annyi érdekes dolgot finanszíroznak. Ha tudnák!) https://pestisracok.hu/amerikai-finanszirozassal-tehettek-fertozobbe-a-koronavirust-veletlen-egybeeses/
Rockpapa
2021. október 31. 19:52
Egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz.A két szuperhatalom azt csinál amit akar.Jó lenne ha a konfliktusukat lerendeznék egymás közt valahol a Csendes óceánon.
bagira
2021. október 31. 18:59
Ennek a műsornak második felét meghallgatva az olajba gazdag arab országokba a vírus nem jutott el ,mert a betolakodók nem tudtak bejutni . Kiderül Európában Brüsszel gerjeszti a rasszizmust az lmbtqt a betolakodók befogadást elosztást , hazug sargenti jelentésekkel vegzálják a keleti blokkot ,,A szünet után Fehér Bertalan érkezett vissza a Hobbista vendégfotelébe. Vissza ugyanis januárban már járt itt, és akkor a Közel-keleten eltöltött éveiről mesélt. Most is – csak hogy azóta a Kuwait Energy gáz- és olajcég kommunikációs supervisor–jeként dolgozik Irakban. A cég pedig, bár eredetileg kuvaiti, de ma már – nem fogjátok kitalálni, milyen tulajdonban van – kínai. Vagy 30 országból dolgoznak a cégnél, köztük feketék, ázsiaiak is, de a rasszizmus fogalma ismeretlen. Ugyanis ahol nem az történik, hogy mindenféle muciológusok kikutatják a rasszizmus jelenlétét, majd pedig a sajtó ezt jól felfújja ott nincs is rasszizmus. Viszont a cégnél dolgozó kanadai olajmérnökök is egy érdekes sztori: Kanada ugyanis masszív olajkitermelő és exportőr ország volt, illetve lenne is, ha nem egy kommunista liberális poszterfiú ülne a miniszterelnöki székben. További sok-sok érdekesség a Közel-keletről, menekültekről és a benzinárról a műsorban,, További sok-sok érdekesség a Közel-keletről, menekültekről és a benzinárról a műsorban. https://pestitv.pestisracok.hu/2021/10/29/betiltjak-a-rolling-stonest-politikai-hobbista-feher-bertalannal/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202110
matykox
2021. október 31. 18:51
Á, a koronás eredetét a Lang Li nevű városka közelében köllene inkább keresni asszem ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!