Egy felmérés szerint Eric Zemmour lehet Macron kihívója a második fordulóban

2021. október 06. 15:43

Ha most rendeznék a voksolást, a publicista a szavazatok 17-18 százalékával jutna tovább a 24 és 27 százalékos támogatottságot élvező Emmanuel Macron mellett az első fordulóból.

2021. október 06. 15:43
null

A Harris Interactive közvélemény-kutatóintézetnek a Challenges című lap megbízásából készült felmérése szerint a jelöltségét egyelőre még lebegető, párton kívüli jobboldali publicista maga mögé utasította Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés jelöltjét, aki egyébként minden felmérésben visszacsúszott a 15-16 százalékos támogatottsági szintre, amióta a tőle jobbra álló Zemmour népszerűségét is mérik.      

A bevándorlásról, az iszlámról és a nemzeti identitásról vallott radikális felfogásairól ismert Eric Zemmour régóta a polgári középosztályt képviselő konzervatív jobboldal és a munkásrétegekre építő Nemzeti Tömörülés összefogását sürgeti, ugyanakkor úgy látja, hogy

Marine Le Pen képtelen a győzelemre, és alkalmatlan az elnöki posztra.    

A felmérés arra is rámutatott, hogy a publicista egyszerre tud szavazatokat elhódítani Le Pen párjától és a konzervatív táborból is, akinek valamennyi jelöltjét maga mögé utasítja. Amennyiben a jobboldali Köztársaságiak a pártkongresszusukon Xavier Bertrand-t jelölik államfőnek, ő 13 százalékra számíthat Eric Zemmourral szemben, Valérie Pécrésse 11, míg Michel Barnier csak 7 százalékot érne el az első fordulóban.    

A felmérés szerint a második fordulót Emmanuel Macron nyerné meg a szavazatok 55 százalékával, Zemmour 45 százalékot kapna. A publicista magas támogatottsága az elemzők szerint azzal magyarázható, hogy

amennyiben Zemmour és Macron jut be a második fordulóba, a baloldali szavazók jelentős része távol marad a voksolástól.

Mintegy 50 százalékuk jelezte, hogy tartózkodni fog egy Zemmour-Macron párbaj esetén.         

Antoine Gautier, a felmérést végző  Harris Interactive kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen rövid idő alatt még egyetlen jelöltnek sem ugrott meg annyira a támogatottsága, mint amennyit Eric Zemmour esetében látni. A publicista támogatottságát egy hónappal ezelőtt kezdték mérni a közvélemény-kutatók, akkor 7 százalékon állt. Azóta az újságíró megjelentette legújabb könyvét, amit választási kampányhoz hasonló eseményeken népszerűsít és dedikál.      

Marine Le Pen, aki augusztusban még 24 százalékkal a második helyen állt az első fordulóban, hétről hétre veszít a támogatottságából. Baloldalon a radikális Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország vezetője 11, Yannick Jadot, a Zöldek jelöltje 7, a szocialista  Anne Hidalgo pedig 6 százalékon áll jelenleg. A reprezentatív felmérés október 4-én 1310 francia választópolgár megkérdezésével készült, a hibahatár 1,4 és 3,1 százalékpont között mozog. A francia elnökválasztás első fordulóját 2022. április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

(MTI)

Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2021. október 06. 21:47
Ez (is) persze elképzelhető. Valamelyiknek vissza kellene lépni, de az a sanda gyanúm, hogy ez igen nem fog megtörténni! Zemmour egy valódi 'magányos 'farkas' a jobboldalon. Nincs mögötte párt, így elég nehéz lenne neki lavírozni elnökként. Zemmour szerintem egy normális konzervatív, intellektuális személyiség, de végtére is nem politikus. Le Pennel pedig az a fő probléma, hogy neki nagyon nehéz lenne elérni az 50%-ot... Tehát a jobboldal most is ott van, ahol a part szakad...
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2021. október 06. 16:33
Szimpatikus, bizalomgerjesztő izraelita.
night watch
2021. október 06. 16:06
Arra mindenestre alkalmas lenne Zemmour jelöltsége, hogy ráfókuszálja a figyelmet a bevándorlás problémakörre. Zemmourt nem lehet xenofóbiával vádolni. Magyarországnak Zemmour elnöksége nagyon jól jönne, de nem szabad lebecsülni a francia társadalom balliberális agymosottságát és Macron szövetségképző tehetségét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!