Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az idei év első felében 37 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, ennek értéke az év végére meg fogja haladni a 3 milliárd eurót.

Történelmi léptékben mérve is kiváló a politikai együttműködés Magyarország és Szerbia között, ebből pedig mindkét ország jelentősen profitál gazdasági szempontból is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közleménye szerint szerdán.
Gazdasági kapcsolatok

A miniszter arról számolt be a Budapesten rendezett magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozót követően, hogy 2021 első felében 37 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, ennek értéke az év végére meg fogja haladni a 3 milliárd eurót. A forgalom további növelése érdekében a magyar Eximbank 135 millió eurós hitelkeretet hozott létre a magyar és szerb vállalatok kereskedelmi együttműködésének támogatására – tette hozzá.
Mint mondta, a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira adott válaszként a kormány finanszírozást biztosít magyar cégek külföldi beruházásaihoz, aminek kapcsán a legnagyobb érdeklődés Szerbia iránt mutatkozik. Tájékoztatása szerint a kormány tizenhat magyar vállalat szerbiai beruházását finanszírozza, így 20 milliárd forint támogatás nyomán jelenleg 40 milliárd forintnyi beruházás zajlik a szomszédos országban.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program is, ahol eddig 14 ezer magyar kis- és közepes vállalkozás kapott támogatást mintegy 60 milliárd forint értékben, ezek nyomán 120 milliárd forint értékben zajlanak beruházások.
Megállapodás született szerdán a két ország közötti összeköttetések javításáról is, ennek keretében
Emellett a miniszter elmondta, hogy már minden előkészítő munkát elvégeztek a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal építésével összefüggésben, jövő év nyarától a vonalon „kényelmesen és gyorsan” lehet majd vonattal utazni.
Bizalmi kapcsolat erősödése
Végezetül közölte, hogy a két ország közötti bizalmi kapcsolat új szintjét mutatja a megegyezés, miszerint Szerbia és Magyarország beengedi egymás nagykövetségeire a másik fél diplomatáit azokon a helyeken, ahol annak nincs képviselete. Így magyar diplomaták dolgoznak már Szerbia zambiai nagykövetségén, s ezt Kongó fogja követni, a szerbek pedig Magyarország máltai és chilei képviseletére delegálják a diplomatáikat.
(MTI)
Fotó: Facebook