A tanulmány szerint a harmadik COVID-19 vakcinát is felvevők közel hússzor jobban védettek a súlyos betegségek ellen, és több mint tízszer jobban védettek a fertőzések ellen, mint azok, akik legalább öt hónappal korábban csak két dózist kaptak. 12 nappal a Pfizer-BioNTech COVID-19 emlékeztető vakcinája után a fertőzés esélye 11,3-szor kisebb volt a kontroll csoportnál, ahol csak két oltást kaptak, és 19,5-szer kisebb lett annak a kockázata, hogy súlyos betegségbe essenek a koronavírus-fertőzés következtében.
A tanulmány szerint a harmadik oltás helyreállította az elmúlt hónapokban „megkopott” védelmet, s az ismét a második oltás után mintegy két héttel tapasztalt 95 százalékos maximális szintre ugrott a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozattal szemben is. Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint még a konzervatívabb elemzéssel is – amely megpróbálta figyelembe venni a két csoport közötti különbségeket,- a fertőzések aránya legalább ötször alacsonyabb volt az emlékeztető oltást kapottak körében. A The New England Journal of Medicine című egészségügyi szaklapban csütörtökön közzétett tanulmányt Izrael legtekintélyesebb orvosi kutatóközpontjainak tudósai készítették. A Weizmann Intézet, a Technion, a Héber Egyetem, a Gartner Intézet, a Síba kórház, az egészségügyi minisztérium és a Ki Intézet szakemberei működtek közre az adatok értékelésében.
Nem volt elég a kétharmadnyi oltott
A helyi média kiemeli, hogy Izrael afféle kísérleti laboratóriumként is működik, az országban megfigyelt tapasztalatok nagyban befolyásolják más országokban is az egészségügyi szakemberek és a politikai vezetők döntéseit, s a harmadik oltás izraeli hatásai jelentős szerepet játszhatnak az amerikai hatóságok erről hozott határozataiban. Az izraeli egészségügyi minisztérium képviselője pénteken egy internetes megbeszélésen ismerteti a kutatás eredményeit az emlékeztető oltás hatékonyságáról az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Felügyelet (FDA) döntéshozóival, s ez fontos szerepet játszhat abban,
hogy Amerikában is megkezdik-e a harmadik oltás felajánlását a lakosságnak.