Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a migránsokat nem elegendő befogadni: „befogadni, védelmezni, felkarolni és integrálni” kell egyszerre.
kell egyszerre.Úgy vélte, „az országoknak nagyon őszintén fel kell mérniük, hány embert tudnak befogadni, és ennek mi a felső határa”. Hozzátette, hogy ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni az Európában tapasztalt „demográfiai télről” sem, amely Olaszországban néptelenné teszi a városokat.
Globális és komoly problémának nevezte a pedopornográfiát, mellyel szemben a kormányok fellépését sürgette.
Az eutanáziát engedélyező spanyol jogszabályra utalva elutasította az emberek „selejtezésének” kultúráját.
Az újságíró, Carlos Herrera kérdésére, mely az Orbán Viktorral történő budapesti találkozóra vonatkozott, Ferenc pápa elmondta: szeptember 12-én nem állami látogatást tesz, hanem az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatja be. Emlékeztetett, hogy Áder János elnökkel a tavalyi csíksomlyói „gyönyörű magyar nyelvű misén” már találkozott.