Bűnösnek vallotta magát a QAnon Sámán

2021. szeptember 04. 08:04

Vádalkut kötött a Capitolium január 6-i ostromának egyik legismertebb arca.

2021. szeptember 04. 08:04
null

Vádalkut kötött, és bűnösnek vallotta magát a bíróságon a QAnon Sámán néven is ismert Jacob Anthony Chansley, a Capitolium január 6-i ostromának egyik legismertebb arca, írja a Telex a BBC-re hivatkozva. Hozzátették: a férfi egyike volt annak a több ezer Trump-támogatónak, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a szenátusban hitelesítsék a 2020-as elnökválasztás eredményét.

Elismerte, hogy akadályozott egy hivatalos eljárást

Hangsúlyozták: az ostrom képein szarvakkal ellátott mosómedveprém sapkában, az arcára festett amerikai zászlóval, félmeztelenül pózoló Chansley azt a vádpontot ismerte el a bíróságon, hogy akadályozott egy hivatalos eljárást, a kongresszusi ülést. Az ügyében novemberben 17-én lesz ítélet, az AFP szerint 41-től 51 hónapig terjedő, vagyis több mint négy év börtönt is kaphat.

Chansley azt mondta az FBI-nak, hogy azért érkezett Washingtonba, mert Trump azt kérte, hogy minden hazafi menjen oda. Több, az ostromban részt vevő zavargó azzal védekezett az ellenük indult büntetőeljárásban, hogy nem követtek el törvénytelenséget, hiszen mindent az akkor még hivatalban lévő elnök, Trump utasítására tettek. Már nyolc hónapja van őrizetben, ezalatt Chansley többször is hiába kérte, hogy szabadlábon védekezhessen. A bíróság márciusban azért utasította el szabadon bocsátási kérelmét, mert egy interjújában azt mondta, hogy békésen viselkedett a Capitoliumban.

Börtönpszichológusok is

megállapították, hogy a férfi különféle mentális betegségekkel küzd, ügyvédje bipoláris zavarról, szorongásos betegségről, depresszióról és skizofréniáról beszélt.

A zavargások után indult szövetségi eljárásokban közel 600 embert vádoltak meg, eddig 36-an vallották magukat bűnösnek. Az összecsapások során öten életüket vesztették, köztük a biztonsági erők egy tagja, 140 rendőr pedig megsérült, írják.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2021. szeptember 06. 15:26
Nem baj, mert amire kijön kitünteti a Kamala (addigra a Biden egy öregotthonban szunyókál az aggok között, tehát kb. 1 hónap múlva).
Robur
2021. szeptember 04. 23:22
Így járnak trampli idiótái.
Sincero
2021. szeptember 04. 15:53
Az úthenger alatt fekvő ember mosolya sohasem őszinte.
-Zsolt-
2021. szeptember 04. 14:48
QAnon Sámán = Attilába öltözött nemzetthy hagyományőrző busó maszkkal a fején = átlag fidesztálib mandineres kommentelő
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!