A multinacionális hatalmi centrumok veszélyeztetik a demokráciát

Ronald Reagan elnök legelismertebb életrajzírójaként hogyan értékeli a Reagan elnökség belpolitikai jelentőségét Amerikában?

Reagan-t olyan időben választották meg elnöknek, amikor Amerika igencsak rossz bőrben volt. Paul Johnson brit történész az 1960-as évek végét és a ’70-es éveket úgy jellemezte, mint „Amerika öngyilkossági kísérletének” időszakát.

amikor egyidejűleg idézett elő magas inflációt és munkanélküliséget. Az elhúzódó és rendkívül kínos vereség Vietnámban demoralizálta az antikommunista nyugati szövetséget, miközben a Szovjetunió ezt a gyengeséget világszerte igyekezett kihasználni. A felmérések mind azt mutatták, hogy az amerikaiak ekkor pesszimisták voltak az ország állapotát és jövőjét illetően. Egyre többek kezdtek kételkedni abban is, hogy az amerikai alkotmány tényleg megfelel a modern kor kihívásainak.

Reagan nem értett egyet ezzel az egyre inkább uralkodó állásponttal, ám a fordulatot követelő nézetei még konzervatív mércével mérce is unortodoxnak számítottak. Felkarolta az újszerű és rendkívül ellentmondásosnak tartott „kínálatoldali” gazdaságpolitikát, amelynek központi elemét a személyi és társasági adókulcsok csökkentése képezte. Emellett az infláció megállítása érdekében támogatta a fegyelmezett monetáris politikát, valamint a kormányzati költekezések fokozatos visszafogását. Úgy gondolta, hogy az elnökség nem elavult vagy erőtlen hivatal, és azt vallotta, hogy Amerika jövője mindig jobb, mint a múltja mindaddig, amíg az amerikai emberek valóban szabadon alakíthatnak kormányzatot. Első elnöki ciklusának végére, 1984-re, az amerikai gazdaság szárnyalt, a kormányzatba vetett közbizalom pedig helyreállt, és túlszárnyalta a megelőző két évtizedben mért adatokat.

Miben különbözött Reagan elnök vezetési stílusa a korszak többi republikánus elnökétől, Eisenhowerétől vagy Nixonétól?

Minden amerikai elnöknek egyedülálló vezetési stílusa van. Reagan ebből a szempontból meglehetősen ellentmondásos volt: rendkívül hatásos szónoki képességekkel rendelkezett, ezért gyakran nevezték „nagy kommunikátornak” („the great communicator”). Beszédeiben és a heti rendszerességgel szervezett rádiós interjúkban fejtette ki elképzeléseit. Ugyanakkor hasonló volt Eisenhower elnökhöz, akit egyik példaképének tartott. Úgy vélte ugyanis, hogy

A közép-európai régió lakói szemében talán Ronald Reagan a legnagyobb és legemlékezetesebb amerikai elnök. Ő volt ugyanis, aki felül tudott emelkedni a feltartóztatási doktrínán, és ez végül elvezetett a Szovjetunió összeomlásához. Miről árulkodik a karaktere, illetve melyek voltak azok a dilemmák, amelyekkel szembesült?

Reagan másként gondolkodott, mint a többi konzervatív, például Richard Nixon vagy Henry Kissinger. Reagannek meggyőződése volt, hogy a szovjet kommunizmus a kormányzás és az állam természetellenes, erkölcstelen formája, és ezért úgy vélte, hogy a Szovjetunió emiatt alapjában véve mégis egy gyenge és instabil ország. Azt remélte, hogy a hidegháborúnak véget lehet vetni, és a Szovjetunió ennek megfelelően vagy megváltozik, vagy pedig megszűnik létezni. Ehhez igazította az amerikai politika irányvonalát, nagyobb politikai és gazdasági nyomást helyezve a Szovjetunióra. Azt azonban

A legoptimistább számítások is inkább húsz, és nem tíz évvel számoltak mielőtt valódi változás következhet be. Reagan elnök stratégiája mindenesetre kulcsfontosságú fordulópontot jelentett.

Miben változtatta meg a világot a Reagan elnökség?

Abban, hogy véget vetett a hidegháborús kötélhúzásnak, és megágyazott a szovjet birodalom szétesésnek. Ezzel lehetővé tette Közép-Európa felszabadítását, a demokrácia és a gazdaság újjászületését és felvirágoztatását. Emellett az emberi jogok és a gazdasági szabadság iránti elkötelezettsége sok latin-amerikai országban is hozzájárult a demokráciák visszaállításához. Számos ország követte Reagan elnök, illetve Margaret Thatcher brit miniszterelnök modelljét az alapvető gazdasági reformok, így az alacsonyabb adók bevezetése és a piaci szabályozás lebontása terén, amit ma csak „neoliberalizmus” kritikával illetnek.  

A gazdasági növekedésnek köszönhetően 1980 óta több mint két milliárd embernek sikerült kiemelkednie a szegénységből.

Kutatásai szerint melyek voltak azok az alapvető értékek, amelyeket Ronald Reagan követett az elnöksége alatt, illetve hogyan sikerült megvalósítania őket?

Reagan az elnökségének alapvető elveit az 1982-es londoni beszédében szögezte le: „A modern állam rendkívüli hatalma fenyegetést jelent az emberek szabadságára. A történelem tanúsága azokra a veszélyekre hívja fel a figyelmet, amelyeket a kormányzati túlkapások jelentenek. A szabad gazdasági növekedéssel szemben előnyben részesített politikai ellenőrzés, titkosrendőrség, értelmetlen bürokrácia az egyéni kiválóság és a személyes szabadság megfojtásához vezet.” Reagan úgy gondolta, hogy a modern kormányzat problémáját nem lehet csak a demokratikus és a totalitárius állam szembeállításával leírni, hanem ez a dilemma a túlzott kormányzati hatalomgyakorlás valamennyi típusára és formájára kiterjed.

A Reagan által kinevezett tisztviselőknek nem volt nehéz dolguk, amikor az elnök által meghirdetett elveket és stratégiát kellett végrehajtaniuk, mivel csak az elnöki beszédekben, a rádióinterjúkban és az újságokban megjelent általános nyilatkozatokat és közpolitikai elveket kellett követniük. Kevés amerikai elnök fejezte ki magát olyan átfogóan és világosan olyan hosszú időn keresztül a kulcskérdésekről, mint Ronald Reagan az elnöki kampánya, majd pedig az elnöksége során.

Az Egyesült Államokban kulcsjelentőségű kérdés, hogy ki hogyan értelmezi az alkotmányt. A progresszívek az úgynevezett „élő alkotmány” tanát követik, míg a konzervatívok „szigorú” vagy „originalista” alkotmányértelmezést vallják. Hogyan hatott Ronald Reagan elnöksége az amerikai alkotmányos gondolkodásra?

Bár Reagan nem volt elmélyült alkotmányjogász, de olvasta a Föderalista című cikkgyűjteményt (Federalist Papers), és tisztában volt az alapító atyák, közülük is különösen Thomas Jefferson és James Madison elképzeléseivel. A tizedik alkotmánykiegészítést idézve gyakran hangoztatta a tagállamok és a helyi önkormányzatok jogosítványainak visszaállítását, amit

Az „élő alkotmány” elképzelése szerint az alkotmányszöveg értelmét, és a bíróság esetjogi doktrínáit az éppen aktuális igényekhez kell igazítani. Ez a gondolat mintegy száz éve fogant meg, de az 1960-as és ’70-es években rendkívül aktivista és korlátok nélküli formában jelent meg a Legfelső Bíróságon. A konzervatívok ezért kezdtek kardoskodni először a „szigorú értelmezés” mellett. Ezután a Reagan elnökség alatt vert gyökeret az „originalizmus”, és Ronald Reagan igazságügyi államtitkára, Ed Meese folyamatosan támadta a bírói aktivizmust, miközben védelmébe vette az alkotmányos „originalizmust”, amivel nagy port kavart a jogászi világban. Ez szépen lassan beszivárgott a bírói karba, és ma már egyre több bíró az ítélkezése során kiindulási pontként használja az „originalizmus” elveit. Az „originalizmus” nemcsak a törvény vagy az alkotmány szövegéhez való ragaszkodást jelenti, hanem annak a természetjogi hagyománynak és felfogásnak a felkarolását is megköveteli, amelyet az alapító atyák szemük előtt tartottak, mikor az alkotmányt megfogalmazták.

Jelenleg az Atlanti-óceán mindkét partján láthatók törekvések az amerikai és európai életmód sajátosságainak feltárására és megőrzésére. Véleménye szerint Reagan elnök hogyan törekedett megőrizni és védelmezni a sajátos amerikai életmódot, illetve annak értékeit?

Azt mondhatjuk, hogy Reagan elnök hitt az „amerikai kiválóságban”, vagyis abban az elképzelésben, hogy az Egyesült Államok sajátos és a gondviselés által teremtett nemzet a szó keresztény vagy bibliai értelmében. Reagan előszeretettel hivatkozott XII. Piusz pápa szavaira 1946-ból: „Isten Amerika kezeibe adta az emberiség sorsát.” Reagan a szovjet kommunizmus ateizmusátt utálta a leginkább, amiről azt gondolta, hogy sokkal rosszabb a szocialista gazdaságnál vagy a fegyverkezésnél. Ezért is érintette meg mélyen a közép-európai régió szovjet dominanciája a hidegháború folyamán. Amikor még magánszemélyként az 1970-es évek végén megpillantotta a berlini falat, az egyik utazótársának a következő szavakat mondta: „Ezt le kell majd rombolnunk egy nap.”
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy

még akkor is, ha saját maga nem beszélt a személyes hitéről. Ösztönösen értette az emberek Isten színe előtti egyenlőségének és a törvény előtti jogegyenlőség közötti összefüggéseket.

Ugyanakkor, míg Reagan hitt Amerika egyedülállóságában, nem gondolta azt, hogy az „amerikai értékek” csakis Amerikára illenek. Egyetemes értékeknek gondolta ezeket, még akkor is, ha nem mindenütt követté őket. Lincoln elnökhöz hasonlóan úgy vélte, hogy Amerika a földrajzi elhelyezkedésének és gazdasági prosperitásának köszönhetően privilegizált helyzetben van a világon. Mindig azt remélte, hogy Amerika világítótorony a világban, Jonathan Edwards, a gyarmati korszak híres puritán lelkészének szavai szerint egyfajta „fénylő város a hegyen”, akitől a világ népei és nemzetei a szabadság és az önkormányzás elveit tudják eltanulni.

Ön szerint Amerikának és a világnak szüksége lenne most egy új Ronald Reaganre? Mi a mai üzenete a Reagan elnökségnek?

Mindig hasznát tudnánk venni egy új Ronald Reagannek! A baj csak az, hogy nagyon kevés ilyen államférfi van. Szükségünk lenne Reagan gazdaságfilozófiájára, ha az infláció és a deficit ilyen magasan marad, ugyanakkor, ha egy új Reagan felbukkanna, akkor az üzenete egy kicsit más keretben, de lényegét tekintve ugyanaz maradna. Az 1970-es és ’80-as években Reagan főleg azért kritizálta a „nagy kormányzatot”, vagyis a túlzott bürokráciát, mert az káros hatást gyakorol a szabadságra és a gazdaság egészségére. Egy ma élő Reagan ezt a kritikai meglátását kibővítené azzal, hogy

az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Az „adminisztratív állam”, illetve a multinacionális hatalmi centrumok, mint amilyen az Európai Unió bürokratikus szabályalkotása vagy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) működése, közvetlenül nem elszámoltathatók a választópolgárok és az egyes nemzetek előtt. Ez a fajta hatalomgyakorlás tehát csorbítja a nemzeti szuverenitást, a demokratikus elszámoltathatóságot, és mindig veszélyezteti a polgárok önkormányzási képességét.