Felveszik a harmadik oltást az idősek
Korlátozták a tömegrendezvényeket is: a szabad ég alatt legfeljebb ezren, zárt térben legfeljebb ötszázan gyülekezhetnek, de ahol helyjegyek vannak, például a színházakban, ott nem szabtak felső korlátot. Az otthoni összejöveteleken a nyitott helyeken csak 100, bent pedig maximum 50 főig gyülekezhetnek az izraeliek. „Ha azonnal elkezdünk emlékeztető oltást adni a 40 éves és idősebb embereknek, akkor szeptemberben elkerüljük az egészségügyi rendszer összeomlását”– mondta a megbeszélésen Eran Szegal professzor, a Weizmann Intézet koronavírus-előrejelzési modelljének felelőse.
A szakértők arra figyelmeztették a politikusokat, hogy
ha az egészségügyi rendszer eléri teljesítőképességének határát, ha napi 20 ezer új fertőzött lesz,
akkor szeptember végéig további 3000 ember halhat meg a koronavírus okozta Covid-19-ben. „Ha nem csökken hamarosan a kritikus állapotú betegek számának duplázódási üteme, akkor szeptember közepén átlépjük a kórházak maximális kapacitásának küszöbét” – hangsúlyozta Ran Blitzer professzor, az egészségügyi minisztérium járványkezelő csoportjának tagja, aki azonnali, még szigorúbb korlátozásokat sürgetett. A múlt héten indult új oltási kampányban már 716 518 hatvanévesnél idősebb izraeli vette fel a koronavírus elleni védelmet megerősítő harmadik adag oltást. Az idősek újraoltásától azt remélik, hogy megállítja a leginkább veszélyeztetett korcsoportokban a már beoltottak megfertőződését vagy a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedését.