Több mint egymilliárd dolláros kárt okozott Haitin a földrengés

2021. augusztus 25. 08:17

Az ország még ki sem kászálódott a 2010-es tragédiából, pusztít a koronavírus és az államfőt is nemrég gyilkolták meg.

2021. augusztus 25. 08:17
null

A haiti földrengés okozta károk helyreállítására legalább 1,12 milliárd dollárt kell költeni – közölte szerdán a HaitiLibre hírportál a hatóságok előzetes becslése alapján. A haiti hatóságok az ENSZ, az Európai Unió és a Világbank képviselőivel tárgyalnak a helyreállításhoz szükséges források megteremtéséről. Haitit augusztus 14-én rázta meg 7,2-es erejű földrengés, amely fészke a 125 ezres Les Cayes városától negyven kilométerre, tíz kilométeres mélységben volt.    

A hivatalos adatok szerint 2207 halálos áldozata és 12 ezer sérültje van a természeti katasztrófának, mintegy 130 épület dőlt romba vagy rongálódott meg. A haiti kormány rendkívüli állapotot vezetett be egy hónapra. Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. A 2010-es földrengés szinte teljesen elpusztította a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince egy részét, 222 ezren haltak meg, és több mint egymillióan váltak hajléktalanná. Haiti még nem kászálódott ki a tizenegy évvel ezelőtti földrengésből, de a koronavírus-járvány is sújtja.

Továbbá a bűnbandák közötti erőszak visszájára fordította a gazdasági növekedést,

július 7-én pedig meggyilkolták Jovenel Moise államfőt, ami még mélyebb politikai válságba sodorta a szigetországot.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Matias Delacroix

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gèbi
2021. augusztus 25. 20:54
Gondolom ott is ezek a rasszista fehér emberek nyomják el ezeket a szegény niggereket, akik 200 éve irányítják az országot. Hiszen szegény boxosok még arra sem képesek, hogy önerőből talpra álljanak.
TAVIROZSA
2021. augusztus 25. 19:19
Az EU csak fizet fizet, az egész világnak, csak tessék jönni, jut minkenkinek! De pl. a németországi árvízkárosultaknak küldött segítséget Óceánia??
kovászos cipó
2021. augusztus 25. 09:44
Greene: Szerepjátszók. Roberts: Lydia Bailey. Már ez a két könyv is remekül illusztrálja, hogy miért is tart Haiti ott, ahol. Helyesebben Haiti IS.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!