Diplomáciai jegyzéket küldött Szlovákia Kövér László somorjai beszéde miatt

2021. augusztus 05. 18:07

Nem tartja helyénvalónak a szlovák külügy, hogy Kövér László látogatásáról „utólag értesülnek”.

2021. augusztus 05. 18:07
null

Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 2-án koszorúzott a felvidéki Somorján a kitelepített magyarok emlékművének átadásán. 

A magyarság nem bocsáthatta meg az ellene elkövetett bűnöket, mert a mai napig nem kértek bocsánatot tőle”

– mondta beszédében Kövér. Elmondta azt is: „állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért, az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében".

A szlovák külügy a magyar házelnök Somorján tartott beszéde miatt diplomáciai jegyzékkel erősítette meg nemtetszését az Euronews szerint. A jegyzékben felszólítják Magyarországot, hogy a diplomáciai szokásoknak megfelelően értesítse Szlovákiát arról, hogy a közjogi méltóságok mikor és milyen céllal látogatnak Szlovákiába. Megjegyzi a szlovák külügy, hogy a látogatásokhoz az ilyen esetekben szokásos logisztikai támogatást megadja, ugyanakkor nem tartják helyénvalónak, hogy ilyen látogatásokról utólag értesülnek. Végül a jegyzék leszögezi, hogy Kövér László somorjai látogatása nem a jószomszédi viszony szellemében zajlott, valamint a szlovák külügy csalódottságának ad hangot az elhangzott beszéd miatt.

„Saját történelemolvasat”

Az Euronews idézi Ivan Korčok szlovák külügyminisztert is, aki az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Határozottan elutasítom azt, hogy Magyarország második legfőbb közjogi méltósága szükségét érzi, hogy Szlovákiában prezentálja a saját történelemolvasatát.”

Boris Kollár, a szlovák házelnök pedig azt mondta: „Nagyon örülnék, ha a magyar oldal mértékletes volna ezekben a témákban, mint a Szlovák Köztársaság. Magyarország a stratégiai partnerünk, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés elengedhetetlen a két ország jó kapcsolatainak megtartásához”.

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2021. augusztus 06. 14:24
amig a szlovákok nem törlik a benes törvényeket! na addig nekik KUS!
Batman007
2021. augusztus 06. 10:09
Előbb bontsuk le Budapesten a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet utána okoskodjunk Szlovákiában.
Felvidéki MAGYAR
2021. augusztus 06. 08:12
Kövér László igazat szólt. Csak a szokásos komplexusos tót reakciók... Fejleszteni 100 éve elfelejtik a magyarok által többségben lakott déli területeket, mert attól fosnak, hogy úgyis győzni fog az igazság! Meg lehet nézni pl. az utakat Nyitrától délre és attól északra! Vesszen Trianon!
kakambuki
2021. augusztus 06. 08:08
Ha tényleg az mondta amit itt leírtak akkor nem megtorlásról beszélt az ügyben hanem bocsánatkérést hiányolta amire egyértelműen annak elfogadása lenne a válasz. Lenne csak sajnos, mert még mindig nem történt meg, a szlovákok bocsánatkérése!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!