Romániában augusztus közepéig csaknem annyi menedékkérelmet nyújtottak be az országba többnyire illegálisan, Szerbia felől érkezett migránsok, mint tavaly egész évben, ebben az ütemben pedig év végéig számuk a tízezret is meghaladhatja – tudta meg a bevándorlási hivataltól IGI) a Cursdeguvernare című internetes lap, amely annak járt utána, hogyan készülnek a román hatóságok és civil szervezetek a várható afgán menekülthullámra.
Megduplázódhat a tavalyi rekord
A Hotnews.ro portál által csütörtökön szemlézett ankét szerint a migrációs számok már tavaly megugrottak azt követően, hogy Donald Trump akkori elnök bejelentette az amerikai csapatok kivonását Afganisztánból. Ermina Mihai rendőrfelügyelő, az IGI szóvivője szerint a hatóságnak korábban évi 2500-3000 – főleg szíriai és iraki bevándorlók által benyújtott – menedékkérelmet kellett elbírálnia, tavaly azonban ezek száma 6138-ra ugrott, ami meghaladja a 2015-ös migrációs válság idején beadott kérelmek számát,
a kérelmezők csaknem fele pedig afgán volt.
A szóvivő elmondta, hogy októbertől kezdődően a Romániába illegálisan érkező migránsok száma minden hónapban meghaladta az ezret, és szinte valamennyi határsértő Szerbiából érkezett. Idén augusztus 15-ig 5900 menedékkérelmet terjesztettek be az IGI-hez, ezek közül 2790-et afgán állampolgárok. A trend tehát az, hogy a tavalyi rekord idén ismét megduplázódhat, év végéig pedig a menedékkérelmek száma átlépheti a tízezres küszöböt Romániában – írta a Cursdeguvernare.