Merkel szerint gyorsítani kell az oltási kampányt Németországban

2021. augusztus 10. 19:39

A német kancellár szerint a jelenlegi 55,1 százalékról jóval 70 százalék fölé kell emelni az átoltottsági arányt. A jelek szerint ez nem lesz könnyű.

2021. augusztus 10. 19:39
null

„Fel kell gyorsítani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampányt Németországban, hogy a delta variáns terjedése miatt ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer” – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

„A kancellár kiemelte, hogy az utóbbi hetekben nagymértékben lassult az oltási kampány, ami „rossz hír”. Oltóanyagból van elég, és nem csak saját magát, hanem az egész közösséget védi, aki beadatja a vakcinát” – mondta Angela Merkel, aláhúzva, hogy a jelenlegi 55,1 százalékról jóval 70 százalék fölé kell emelni az átoltottsági arányt. 

Az értekezleten a többi között megállapodtak arról, hogy október 11-től megszüntetik a SARS-CoV-2 gyorsteszt szolgáltatás ingyenességét az oltástól elzárkózóknak. Az oltás továbbra is önkéntes, és aki nem él a lehetőséggel, annak felelősséget kell vállalnia döntéséért, ami azt is jelenti, hogy nem háríthatja tartósan az adófizetőkre a tesztelés költségét – hangsúlyozta Markus Söder bajor miniszterelnök.

(MTI)

Borítókép: MTI/EPA/Pool/Kenzo Tribouillard

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. augusztus 12. 14:33
takarongy
Vasalo
2021. augusztus 11. 08:19
Nagyon be vannak szarva. Szeptemberben választások lesznek és nem merik kimondani a valoságot ( ismerős ugye K1G?). Egyelőre csak azt merik kimondani, hogy oktobertől 11.-től nem lesz már ingyenes a teszt. Azt már nem ( tegnap élö adásban 3x rákérdeztek Laschetre), hogy milyen egyébb restrikciok várnak a be nem oltottakra. ( sok 10 millio ember). Most csak azt dumálják, hogy ha a helyzet romlik, akkor az egészségügy kapacitásától teszik függővé a korlátozásokat és a titkos terv ( kimondani most nem meri senki), csak a be nem oltottakra lesz vonatkozo. ( pl kizárják öket a stadionokbol, mozikból, szinházakból éttermekből stb. ráadásul a tegnapi terv egyik része, hogy ezt a döntés az intézetre bizza, nehogy a tehetetlen kormányt szidják ;=) ). A hülye média meg azon rugozik, mennyire alkotmányos a be nem oltottak kizárása ilyen vagy olyan jogokbol.
bagira
2021. augusztus 11. 01:55
Tisztán látható a moslék koalíciónak gyurcsány klánnak nincs programja , győzelem elképzelésük átvegyék a hatalmat az Orbán kormányt csőbe kergessék . Nem tudnak felmutatni Orbán kormányzásnál jobb életszínvonalat , már csőddel kezdenék a 2022 évet , hogy is van hisz 2002-2010 csődbe belebuktak . Jahh hogy remélik Orbán kormánytól telekasszát kapnak örökölnek milliárdokkal a zsebüket megtömnék ideig óráig kitartana , ismét az országot adóssággal terhelnék , közben a gazdaságot tönkre vernék . Szóval a 2002-2010 éveket megismételnék mind ezt Brüsszel parancsára.
bagira
2021. augusztus 11. 01:38
Brüsszel nagyon csendben van a ciprusi képviselő korrupt üggyel kapcsolatban, kezdettől fogva eus országokat befolyásolta akadályozta az oltást . Most meg oltásra buzdít mert a haszonszerzéssel lemaradtak . Moslék koalíció eut követi hogyan akadályozza oltást . Nem csak az oltást ügyben hanem az ország a nép ellen mindet elkövetnek tönkre tegyék . Az egész eu Brüsszeltől rohad emberi élet nem számít , Brüsszelben tipikus szovjetbirodalom összeomlása látható , döglődik a II kommunista birodalom. A nagy pocsolyán túról rásegítettek a vírussal. Brüsszelből egyetlen egy problémát nem tudnak megoldani , amibe belekezdtek az eus tagországok látják kárát , közben az eus vezérek kapzsi korruptak haszonszerzés a céljuk .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!