A kormányszóvivő további együttműködést ajánlott az Egyetértés azon tagjainak, akik meg akarják valósítani a Morawiecki-kabinet programját. Az esetleges előrehozott választást firtató újságírói kérdésre Müller úgy reagált: nem hiszi, hogy Gowin leváltása miatt a PiS elveszítené a parlamenti többséget. Meggyőződését fejezte ki, hogy a kormánykoalíció frakcióján belül, valamint a parlament többi részében elegendő képviselő akad, aki támogatja a kormány reformjait.
Jaroslaw Gowin a leváltása bejelentését követő sajtóértekezletén elmondta: mindez a kormánykoalíció végét jelenti, szerdán az Egyetértés választmányi ülésén a koalíció elhagyását fogja javasolni.
Emelt fővel hagyjuk el a kormányt. Lemondásom az Egyesült Jobboldal végét és a koalíció felbomlását jelenti”
– mondta a sajtótájékoztatóján Gowin. Szombaton az Egyetértés választmánya már kilátásba helyezte, hogy elhagyja a kormánykoalíciót, amennyiben a PiS az adóreform tervezeteibe nem iktat be bizonyos, a vállalkozóknak kedvező módosításokat. Szorgalmazták azt is, hogy a PiS enyhítsen a médiatörvény szerdán a parlament elé kerülő tervezett módosításain, melyek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szólnak. Több ellenzéki politikus szerint a módosítás célja a kormánnyal szemben kritikus, amerikai tulajdonú TVN24 hírtelevízió működési engedélyének bevonása.
A koalíció és ami rá vár