A sportolók 24-szer javították meg a világcsúcsot, úszásban és evezésben hat-hat, súlyemelésben négy, atlétikában és pályakerékpárban három-három alkalommal. A legtöbbször – négyszer – a kínaiak döntöttek világrekordot: a súlyemelő Si Cse-jung a férfiak 73 kilogrammos súlycsoportjában, a sportlövő Csang Csang-hung a férfi kisöbű szabadpuska összetettben, a kerékpáros Pao San-csü és Csung Tien-si a női csapatsprintben, a női váltójuk pedig a 4x200 méteres gyorsúszásban. A legtöbb érmet – hetet, ebből négy aranyat – az ausztrál úszó, Emma McKeon szerezte Tokióban.
A legtöbb aranyérem – öt – az amerikai úszó, Caeleb Dressel nevéhez fűződik, aki 50 és 100 gyorson, 100 pillangón, valamint a 4x100-as gyors- és vegyesváltó tagjaként is győzött. A legfiatalabb bajnok 13 éves és 330 napos korában japán Nisija Momidzsi, a gördeszkázás női utcai versenyszámának aranyérmese volt, de az amerikai műugró, Marjorie Gestring rekordját nem tudta megdönteni, aki 1936-ban 13 évesen és 267 naposan nyert. A legifjabb tokiói érmes 12 éves és 343 napos korában a japán Hiraki Kokona volt, aki a gördeszkázás női park versenyszámában második lett.
52 éves bajnok