Omladozni kezdett az ukrán védelem: hamarosan „jelentős ukrán területi veszteségek várhatók”

Demkó Attila szerint még Trump segítsége is kevés lesz Zelenszkij számára.

„Gyakorlatilag átnyújtottak nekik egy halállistát. Ez egy szörnyű cselekedet, mocsoknak érzi magát az ember” – mondta el az amerikai hadsereg egyik tisztségviselője.
Az amerikai hatóságok átadtak egy listát a táliboknak, amin amerikai állampolgárok, zöldkártyával rendelkezők, valamint az amerikaiak civil afgán segítőinek a neve szerepel – írja a Politico nyomán az Index. A névsor abból a célból készült, hogy az azon szereplő emberek bejuthassanak a katonák által lezárt területre, ám a lépést politikusok és a hadsereg tagjai is élesen bírálják, a tálibokra ugyanis jellemző, hogy bosszút állnak azokon, akik együttműködtek az amerikaiakkal a háború húsz éve alatt.
A lapnak névtelenül nyilatkozó három amerikai tisztségviselő elmondta, hogy a cél az volt, hogy felgyorsítsák az emberek evakuálását Afganisztánból, mivel a múlt héten káosz lett úrrá az afgán fővároson a tálib hatalomátvétel után – mondta el a lapnak névtelenül nyilatkozó három amerikai tisztségviselő.
Az amerikaiak a repülőtér külterületének biztosításában egyébként a tálibokra támaszkodnak: a közel százezer ember többségének, akit az amerikaiak evakuáltak, tálib ellenőrzőpontokon kellett áthaladnia.
„Gyakorlatilag átnyújtottak nekik egy halállistát. Ez egy szörnyű cselekedet, mocsoknak érzi magát az ember” – mondta el az amerikai hadsereg egyik tisztségviselője.
Nyitókép:MTI/AP/Amerikai védelmi minisztérium