Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Ezért is döntött úgy a négy visegrádi ország, hogy megépíti a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasutat, amely keresztül halad majd Pozsonyon, illetve Csehországon is.
A visegrádi országoknak az a terve, hogy fejlesztési projektjeiket tovább vigyék, illetve felgyorsítsák – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ljubljanában, a visegrádi csoport és Szlovénia kormányfői csúcstalálkozóját követően.
Kulcsfontosságú beruházás a visegrádi országok közötti gyorsvasúti összeköttetés, hiszen egész Közép-Európában nincs elég gyorsvasút – mondta a tárcavezető.

Kiemelte: ezért is döntött úgy a négy visegrádi ország, hogy megépíti a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasutat, amely keresztül halad majd Pozsonyon, illetve Csehországon is. A magyarországi megvalósíthatósági tanulmány elkészült, elsőként a négy ország közül. Ezért szeptemberre össze is hívták a V4-ek közlekedési munkacsoportját – tette hozzá.
(MTI)