Romániában szabadnap jár az oltásért cserébe

2021. július 23. 17:51

A járvány kezdete óta több mint egymillió ember kapta el az oltást az országban.

2021. július 23. 17:51
null

Klaus Iohannis román államfő kihirdette pénteken azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.

Csak Bulgáriát előzik oltásban

A szabadnapot az oltási igazolásra alapozva lehet igényelni, a vakcina valamennyi dózisának beadatásakor. A munkavállalók – az állami és versenyszférában egyaránt – egy-egy fizetett szabadnapra jogosultak a rendes éves pihenőszabadságon felül. A diákok, egyetemi hallgatók egy-egy nap felmentést kapnak az óralátogatás, a katonák pedig a szolgálatteljesítés alól. A kiskorú diák (vagy a 26 év alatti fogyatékkal élő fiatal) beoltásakor a szülők egyike vagy a gyám (gondozó) is fizetett szabadnapra jogosult.    

A törvénnyel a Romániában lelassult oltáskampánynak akarnak lendületet adni. A 19,3 milliós országban eddig mindössze 4,9 millió ember – a beoltható lakosság 29 százaléka – kapott legalább egy adag vakcinát. Ezzel az átoltottsági aránnyal Románia csak Bulgáriát előzi meg az Európai Unióban.

A kormány az oltási szabadnapok mellett más ösztönzők bevezetését is mérlegeli.

Dan Barna miniszterelnök-helyettes pénteken elmondta: pozitív ösztönzésről is tárgyaltak a koalícióban, de arról is, hogy bizonyos nem alapvető szolgáltatásokat kössenek a védettségi igazolvány felmutatásához. Egyelőre javaslatként fogalmazódott meg, hogy az oltásra jelentkező falusiak kapjanak olyan sorsjegyet, amellyel mezőgazdasági gépeket lehet nyerni. Az is felmerült azonban, kössék oltottsági igazolvány felmutatásához a plázák hétvégi látogatását.    

Újra emelkednek a számok

Ha nem sikerül növelni az oltottsági arányt, mindannyian bajba kerülhetünk” – magyarázta Dan Barna, aki miniszterelnök-helyetteskét az egészségügyi tárcát is felügyeli. Romániában a múlt héttől ismét növekedni kezdett a napi új fertőzések száma. Ez a szám ezen a héten szerdán és pénteken is meghaladta a százat.    

A járvány kezdete óta 1 082 057 személynél mutatták ki a vírust, közülük 34 266-an meghaltak a fertőzés következtében. A hét első öt napján 11 személy halálát okozta a járvány. Jelenleg 277 személyt kezelnek kórházban a fertőzés következtében, hússzal többet, mint egy héttel ezelőtt. Közülük 38-an szorulnak intenzív terápiás ellátásra.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. július 24. 01:51
A Fundamentánál is.
Manna Machine
2021. július 23. 19:28
Ez nálunk elképzelhetetlen.... PÁRTUNK , KORMÁNYUNK ÉS ORBÁNVIKTOR mellé állunk , ÖNZETLENÜL OLTATJUK MAGUNKAT , VISSZÜK A KUTYÁT , MACSKÁT , DISZNÓT , VEREBET, GALAMBOT !!!! Ja , nem . :-))))))))))))))))
Tiszafa
2021. július 23. 18:54
Szabad Nap-on maradni...
vastaps
2021. július 23. 18:32
'A járvány kezdete óta több mint egymillió ember kapta el az oltást az országban.' WTF ??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!