Macron telefont és telefonszámot cserélt a Pegasus-ügy hatására

2021. július 22. 22:25

Telefont és telefonszámot cserélt Emmanuel Macron francia elnök a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos üggyel összefüggésben – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, az Élysée-palota egyik illetékese.

2021. július 22. 22:25
null

A forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta: az államfőnek több telefonszáma is van, mindazonáltal ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy sikerült is kémkedni utána. „Ez csak további biztonsági intézkedés” – tette hozzá.

Az ügy kapcsán rendkívüli ülést tartott a nemzetbiztonsági, illetve védelmi tanács. Gabriel Attal kormányszóvivő közölte: jóváhagyták az elnökre vonatkozó biztonsági protokollt az incidens nyomán.

A Le Monde című francia napilap kedden arról számolt be: a francia elnök is szerepelt Marokkó lehetséges megfigyelési célpontjai között. A napilap szerint 2019-ben egy marokkói állambiztonsági szolgálat célkeresztjébe került Édouard Philippe volt miniszterelnök és az akkori kormány további 14 tagja is

Marokkó tagadta bármiféle érintettségét a Pegasus-ügyben

Egy 17 médiaszervezet által vasárnap nyilvánosságra hozott, a párizsi székhelyű Forbidden Stories nevű újságírócsoport által összehangolt nyomozás szerint különböző országok kormányai az NSO Group nevű izraeli kibercég programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni, vagy törték fel sikeresen megfigyelés céljából.

Az NSO vasárnap közleményt adott ki, amelyben elutasította a jelentést,

azt állítva, hogy az „tele van téves feltételezésekkel és alá nem támasztott elméletekkel”. Az izraeli cég egyúttal közölte: a terméket csakis azzal a szándékkal hozták létre, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben.

(MTI)

Fotó: Ludovic MARIN / AFP

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fila2020
2021. július 24. 16:20
Elég szomorú, hogyha ilyen gyenge lenne a francia titkosszolgálat, mint amilyennek sugalja Macron azzal, hogy lecseréli telefonját.
pemete jakab
2021. július 23. 22:54
"Macron telefont és telefonszámot cserélt a Pegasus-ügy hatására" Ez most komoly?! Mármint az, hogy a francia biztonsági szolgálatok nem tudják lehallgatják-e az elnököt, nem ellenőrzik a telefonját (vagy számítógépét), hogy nincs-e feltörve?
Kétes
2021. július 23. 19:55
Manu! Ne telefont, hanem titkosszolgálatot cserélj!
nempolitizálok
2021. július 23. 13:20
Már csörgött is az új száma. Üdvözlöm, vonalvizsgálat. Jól hall? Mi is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!