Megvalósítaná a kereskedelmi űrutazást egy angol milliárdos, el is jutott a világűrbe

2021. július 11. 18:50

Richard Branson a Virgin Galatic nevű űrjárműve fedélzetén a világűr peremén járt vasárnap.

2021. július 11. 18:50
null

Richard Branson angol milliárdos a Virgin Galatic nevű űrjárműve fedélzetén a világűr peremén járt vasárnap. Az Új-Mexikóból hat fős személyzettel induló űrhajó elérte a világűrt a sivatag felett nagyjából 85,3 kilométeres magasságban, az emberek néhány percig érezték a súlytalanságot, majd az űrhajó siklásban visszatért az űrkikötőbe. Az egész út a felszállástól a landolásig nagyjából egy órán át tartott.

A milliárdos a 17 éve kezdett vállalkozás szimbolikus mérföldkövének nevezte a missziót

A Virgin Galactic Unity22 űrjárműve hatfős legénységgel szállt fel, a milliárdoson kívül csak a cég alkalmazottai utaztak a fedélzeten. Branson kereskedelmi űrutazási szolgáltatást akar indítani. Nagyjából 600-an már be is fizették az előleget a kirándulásra. A menetjegy teljes ára elérheti a 250 ezer fontot (102 millió forint).

A Virgin Galatic rakétáját speciális kéttörzsű repülőgép, a Branson néhai édesanyja nevét viselő VMS Eve szállította az új-mexikói sivatag fölötti űrbe. A vasárnapi út a cég SpaceShipTwo rendszerének 22. repülése volt, valamint negyedik, legénységes missziója a Föld atmoszféráján túli világba. Ez az első járatuk, amelyik teljes személyzettel repült.

A milliárdos űrjárműve belülről.<br>Fotó: YouTube
A milliárdos űrjárműve belülről.
Fotó: YouTube

Vasárnap reggel, egy héttel 71. születésnapja előtt Branson a legénység többi tagjával együtt az eseményre összegyűlt nézőknek - köztük a rivális Elon Musk milliárdosnak - integetve lépett az új-mexikói Spaceport America aszfaltjára. A repülőtérre kerékpárral érkezett, a csapat többi tagját öleléssel üdvözölte - látható a Virgin Galactic portálján közzétett videón. A cég élő közvetítését Stephen Colbert, az amerikai késő esti beszélgetős műsorok sztárja indította.

Amikor a szállítójármű elérte a 13 kilométeres magasságot, a Unity levált a hordozórepülőről, beindult a hajtóműve, és fellőtte az űrhajót az űrbe, majdnem több mint 85 kilométeres magasságba, ahol a legénység négy percig élhette át a súlytalanságot. A csúcs közelében a hajtómű leállt, az űrjármű visszatérő módba kapcsolt.

Branson lépéselőnyt szerzett az űrturizmusban

Branson ezzel lépéselőnyt szerzett az űrturizmusban másik riválisával, az Amazon-alapító Jeff Bezosszal szemben is. Az amerikai milliárdos, aki vagyona tetemes részét hobbijára, a rakétaépítésre fordította, július 20-át jelölte ki űrutazása napjául. Három embert hívott magával a New Sheperd fedélzetére: fivérét, egy jótékonysági árverés győztesét, valamint a 82 éves Wally Funk egykori pilótanőt.

Branson egyértelműen erre válaszul jelölte ki július 11-ét repülése napjául. Eredetileg ugyanis a következő Unity-járaton a Virgin Galactic négy alkalmazottja utazott volna, hogy teszteljék a kabin élményét a jövendőbeli turisták számára. A milliárdos csak ezután indult volna.

A milliárdos volt a négy tesztelő egyike Beth Moses, a Galactic vezető űrhajós oktatója, Colin Bennett vezető mérnök és Sirisha Bandla kormányzati ügyekért felelős alelnök mellett. A két pilóta elöl Dave Mackay és Michael Masucci volt. A 2000-es években hét tehetős ember fizetett azért, hogy meglátogathassa a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Az orosz űrügynökség védnöksége alatt a szervezett űrutazás lehetősége azonban 2009-ben megszűnt.

A hírrel kapcsolatos egyik tudósítást angol nyelven az alábbiakban tekintheti meg:

Egy friss sajtóértesülés szerint Elon Musk amerikai milliárdos, a Tesla és a szintén űrhajózással foglalkozó SpaceX vezetője jegyet váltott riválisa, Branson űrjáratára, a foglalót már be is fizette.

(MTI)

Nyitókép: Youtube

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2021. július 12. 16:47
https://www.youtube.com/watch?v=y-djkcoHKc4 ;) " MIGFLUG - Fly a MIG-29 Fighter Jet to The Edge of Space for 20,000 Dollar " Megtaláltam a csajszis változatot is!! :: https://www.youtube.com/watch?v=F3li1NxJF1A " Pauline Nordin Stratosphere flight in the MiG-29 " kicsit izmos a csaj .. ;-DD
pandalala
2021. július 12. 16:11
Sőt, valójában még az exoszféra is a Föld légköréhez tartozik! .. ;)) Monnyuk, ott már tényleg nem sok minden van ....
pandalala
2021. július 12. 00:45
" Kármán-vonal A Kármán-vonal a világűr határa, amely 100 km-es magasságban húzódik. Ez az a magasság, ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/s) a fennmaradáshoz. Kármán Tódor számolta ki ezt a határt, mely az ő nevét viseli. A 100 km egy kerekített érték, amely csak kevéssé tér el az eredetileg számítottól. A mezopauza a Földi légkör határa a számítást igazolva a Kármán-vonal alatt helyezkedik el, nyáron kb. 85 km magasan, télen 100 km körül. " https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rm%C3%A1n-vonal " A mezopauza a Földi légkör határa a számítást igazolva a Kármán-vonal alatt helyezkedik el, nyáron kb. 85 km magasan, télen 100 km körül. " :cool:
Akitlosz
2021. július 11. 22:27
A Mig-29-es 20 km magasra tud felrepülni. Nem mindegyik, csak spéci változat. Míg az összes Mig-31-es képes 25 km magasság elérésére. A speciális változatok ennél jóval magasabbra is tudnak repülni. Anettka Mig-31-essel repült.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!