Kijött a friss felmérés: Magyarország simán lekörözte Svédországot, Németországot és Franciaországot

Kiderült, hogy hazánk az első helyen van Európán belül közbiztonság szempontjából.

Augusztustól csak az mehet kávézóba és bevásárlóközpontba, aki be van oltva.
Európa sok országában ismét emelkedésnek indult a koronavírus-fertőzöttek száma a delta variáns miatt – írja az Euronews. Hozzátették: a kormányok azon dolgoznak, hogy felpörgessék az oltási kampányt, és így minél inkább ellaposítsák a szinte elkerülhetetlennek látszó negyedik hullámot.
A londoni kormány döntésével összhangban a jövő héttől Skóciában is enyhítenek a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon. Míg azonban Boris Johnson brit kormányfő az emberek józan eszére bízza a továbbiakat, Nicola Sturgeon skót első miniszter a maszkviselés fontosságát hangoztatta. „Ami az arc eltakarását illeti, ha a kormány úgy véli, hogy az ilyen szabályok fontosak, akkor ezt ki is kell mondania. Nem szüntethetünk meg fontos óvintézkedéseket, hogy könnyebb legyen a saját életünk, és várhatjuk el a társadalomtól a felelős viselkedést" – magyarázta.
Macron oltottsághoz köti a belépést bizonyos helyekre
Franciaországban komoly kritikák érik Emmanuel Macron elnököt, amiért kötelezővé tette a koronavírus elleni oltás felvételét az egészségügyi dolgozók számára, és bejelentette, hogy augusztustól csak az mehet kávézóba és bevásárlóközpontba, aki be van oltva, vagy friss negatív teszttel rendelkezik.
A döntésnek mindenesetre meglett a hatása –
és kedden további százezrek csatlakoztak hozzájuk.
Hollandiában eközben nyoma sincs a vakcinaszkeptikusságnak. A lakosság 87 százaléka nyitott az oltásra, melyből már a 18 év alattiak is kapnak. „Megvan, és ez jó. 15 percet ülnünk kell, aztán mehetünk" – mondta egyikük. Dániában a periférián élők oltása jelent némi gondot, de egy programnak köszönhetően a lecsúszott lakónegyedekben helyben alakítanak ki oltópontokat. Az érintettek sokszor írástudatlanok, de ha nem is azok, általában nem jutott el hozzájuk a vakcinák híre.
Fotó: MTI/EPA/AFP Pool/Ludovic Marin