Lloyd a szenátorok kérdései nyomán sem tért ki azonban arra, hogy a Pentagon megítélése szerint milyen jellegű fegyverek lehetnek az iráni hadihajók fedélzetén. „Ezt majd inkább zárt ajtók mögött részletezem” – mondta.
Készen állnak a válaszadásra
Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője viszont csütörtöki sajtótájékoztatóján azt jelentette ki, hogy amennyiben beigazolódik, hogy a két hajó valóban fegyvereket szállít, akkor – mint fogalmazott – „készen állunk a válaszadásra”.
„Ha Irán megpróbál fegyvereket vagy bármilyen berendezést szállítani illegálisan, akkor mi felelősségre vonjuk (Iránt), és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ezt (a fegyverszállítást) megakadályozzuk” – szögezte le a külügyi szóvivő.
Price szintén nem bocsátkozott részletekbe, de kifejtette, hogy szankciókra számíthatnak mindazon országok, amelyek segédkezet nyújtanak iráni fegyverszállításokhoz. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy jelenleg még nincsenek pontos információk a térségbe tartó iráni hadihajókról, illetve a szállítmányukról, és egyelőre tiszteletben kell tartani a hajózás szabadságára vonatkozó nemzetközi szabályokat.