Kilencven rakétát lőttek ki Gázából hétfőn
Kedden hajnalban elsősorban az övezet előkelő Rimál nevű negyedét bombázta az izraeli légierő, emellett többfelé a helyi parancsnokok otthonait, és megsemmisítették a Hamász öt, hadi célokra használt épületét. Emellett megsemmisítettek hat olyan indítóállást, ahonnan Tel-Avivot is elérő, nagyobb hatósugarú rakéták kilövését tervezték a szélsőségesek. Ennek ellenére
hétfő este óta mégis mintegy kilencven rakétát lőttek ki Izrael irányába Gázából, de húsz közülük az övezeten belül robbant fel.
A rádióban az izraeli rendőrség egyik illetékese elmondta, hogy több mint ezer embert, arabokat és zsidókat is őrizetbe vettek a múlt heti etnikai zavargások résztvevői közül, főként a biztonsági kamerák felvételei alapján. A hatóságok terrorizmusként kezelik a másik csoport elleni támadásokat. A gyanúsítottak jelentős részben tizenéves fiatalok, a jelenleg letartóztatottak 15-20 százaléka zsidó.
Lelőttek Észak-Izraelben egy drónt