Fél év leforgása alatt ez volt az ötödik kísérleti repülése a Starshipnek. Az előző négy alkalomból háromszor az űrhajó landoláskor felrobbant, illetve a március elején végrehajtott kísérlet során rendben leszállt, majd nyolc percre rá robbant fel. A SpaceX eredetileg Mars-utazásra tervezett újrahasznosítható űrhajójának a végleges magassága, a szupernehéz első gyorsítófokozattal együtt, százhúsz méter lesz, átmérője pedig kilenc méter. Embereket és száz tonna rakományt szállíthat majd a Marsra.
Elon Musk, a SpaceX alapítója és tulajdonosa korábban úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még az idén végrehajtják az űrhajó első Föld körüli tesztrepülését, de nem zárta ki, hogy felülvizsgálják a terveket. Az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) április közepén
Elon Musk űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével.