Palesztin rakéták miatt ürítették ki a Kneszet épületét

2021. május 10. 18:01

A Hamász ultimátumának lejárta után rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába.

2021. május 10. 18:01
null

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

 

 

Az ultimátum lejárta óta számos alkalommal indítottak rakétákat a Gázai övezetből Askelón és az övezet szomszédságában lévő települések felé. A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint az érintett településeknél hazasietnek az emberek. Korábban a szervezők lemondták Jeruzsálemben az izraeli zászlókkal tervezett menetet, melyet a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján, a Jeruzsálem napon minden évben megrendeznek.

A Hamász órákkal korábban ultimátumot adott Izraelnek, hogy „ha Izrael folytatja bűneit az Al-Aksza mecsetben”, akkor rakétázni fog, ezzel a Templom-hegyen folyó zavargásokkal szembeni izraeli fellépésre céloztak. Korábban az izraeli hadsereg több utat is lezárt és szüneteltette eddigi legnagyobb gyakorlatozását,valamint a farmokon is beszüntették a munkát – írta meg a Neokohn. 

Az Arutz7 izraeli portál szerint szerint 7 rakétát lőttek ki, ebből egy talált is. 

A Times of Israel szerint az óvárosban palesztinok ünnepelték a rakétázást, míg a Kneszetet evakuálták.

Az IDF keresi Jeruzsálem környékén a rakéták landolási helyét, és ellenőrzik, történtek-e károk, miközben Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és Beni Ganz védelmi minisztert folyamatosan tájékoztatják a kialakulét helyzetről – foglalta össze az izraeli sajtójelentéseket a Neokohn. 

Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zöldalma
2021. május 10. 18:24
eközben a BBC, CNN, és a többi libsi adó a szegény arabokról tudósít. ezek az arab cigányok nem engedik a Templom-hegyen imádkozni a keresztényeket, és zsidókat, erről senki nem beszél. az iszlamista-baloldal globális koalíció eredményét láthatjuk, amikor a z arab söpredék bármit megtehet, mint Párizs külső kerületeiben, hiszen az összes emberi jogi szervezet az arabok mellett foglalás állást. 1 hónap ramadan megtette a hatását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!