Lemészárolta a születésnapi buli résztvevőit, mert nem hívták meg

2021. május 12. 08:42

A gyilkos coloradói férfi ugyanakkor megkímélte a jelen lévő gyermek életét.

2021. május 12. 08:42
null

Azért lőtte agyon egy születésnapi buli résztvevőit egy férfi a múlt hétvégén az egyesült államokbeli Colorado Springsben, mert őt nem hívták meg – közölte a rendőrség helyi idő szerint kedden. Az elkövető, a 28 éves Teodoro Macias barátnője, Sandra Ibarra a születésnapját ünnepelte családja körében vasárnap, amelyre nem hívták meg a férfit, akit ez annyira feldühített, hogy

hat résztvevőt megölt, majd magával is végzett.

A halálos áldozatok között volt Sandra Ibarra is, a jelen lévő gyermekek életét azonban megkímélte.    

Beteges féltékenység

A tájékoztatás szerint a férfi a nagyjából egy éven át tartó párkapcsolat során betegesen féltékeny volt, erősen kontrollálni próbálta a párját. „Ezen szörnyű cselekedet középpontjában a párkapcsolaton belüli erőszak áll” – mondta Vince Niski rendőrfőnök. Macias ellen nem tett a nő feljelentést, korábban nem került a rendőrség látókörébe, így távolságtartási végzés sem volt elrendelve ellene.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Messzeföld
2021. május 15. 05:37
Itt is az isztambuli egyezmény a gond. Vagy nem.
Krupp Skya
2021. május 12. 19:51
Tiszta magyar ellenzék
scandal says Jack
2021. május 12. 16:41
Így utólag...szerintem meg kellett volna hívni...
Maddox
2021. május 12. 16:07
"Teodoro Macias" Biztosak lehettek benne, hogy ha legális a fegyvertartás, ha nem, a Que Pasa gyerek egyszerűbben szerez fegyvert, mint ahogy te kenyeret veszel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!