Kiszélesítik a Szuezi-csatorna déli részét az Ever Given balesete miatt

2021. május 11. 18:35

A projektet két éven belül akarják megvalósítani.

2021. május 11. 18:35
null

Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – közölte kedden Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke az Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A forgalmas víziút Szuez városa és a Nagy Keserű-tó közti 30 kilométer hosszú szakaszát keleti irányban 40 méterrel szélesítenék ki és a medret hat lábbal (1,8 méter) mélyítenék. A projektet két éven belül akarják megvalósítani. Rabi közölte azt is, hogy a csatorna Nagy Keserű-tótól északra található, kétirányú közlekedést lehetővé tevő, 2015-ben átadott szakaszát a tótól déli irányban 10 kilométerrel meghosszabbítják a forgalom növelése érdekében. Szíszi hangsúlyozta, hogy a Szuezi-csatorna további kiszélesítését is fontolgatják. Mint mondta, az Ever Given balesete hívta fel a figyelmet e  tervek sürgető mivoltára.

A 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given – amely a világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója – március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

Nyitókép: AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takita
2021. május 11. 22:32
Azt hogy az "erős szél+ fordította volna el azt a hajót, a szakemberek okkal vitatják. Az ilyesmi még sohasem fordult elő, pedig a 150 éves csatornán elég sok hajó halad át. A tengeren sokkal erősebb szelek vannak. Inkább valami műszaki hiba, vagy rossz manőver az igazi ok.
Zsolt75
2021. május 11. 19:07
Na. Lehet nagyobb hajókat építeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!